Nyertes pályázat

2018.05.10. 11:00

Első világháborús monumentumot állítanak csóri katonák emlékére

Elkészülhet Horváth János szobrász első világháborús emlékműve Csóron, miután egy nyertes pályázat révén megszerezte hozzá a szükséges anyagi forrást a település önkormányzata. A szándék és a tervek valamint a hősök nevei, kikre emlékezni kötelesség, már eddig is megvoltak.

Majer Tamás

A látványterveket Horváth János szobrász készítette

Utóbbi állítás annyiban pontosítandó, hogy a falu vezetői még mindig kutatják azokat a csóri születésű katonákat, akik a nagy háborúban lelték halálukat. A halotti anyakönyvi kivonatok és az internetes hadisír-nyilvántartások alapján eddig 45 embert találtak „maguk közül”, akik bizonyosan az első világháború áldozatai. Az emlékmű úgy készül el, hogy a nevek listája bővíthető legyen.

Mint azt Csete Krisztián polgármester közreadta, néhány héttel ezelőtt adta be a testület az emlékmű felállítása érdekében írt támogatási kérelmét az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottsághoz. Közel 5 millió forintot nyertek el. Az emlékművet a Fő téri emlékparkban állítják majd fel, előreláthatólag novemberben.

A látványterveket Horváth János szobrász készítette

Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság 2014 óta segíti az emlékezést. A száz esztendeje történt világégés a mai napig nincs teljesen feldolgozva. A szervezet rendezvényekkel, köztéri alkotások létrehozásának támogatásával és kutatói munka ösztönzésével jár elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában