megemlékezés

2018.02.14. 08:30

Családok százait telepítették ki Mórról

A móri németek kitelepítésének 70. évfordulója alkalmával tartott megemlékezést kedden délután a helyi német nemzetiségi önkormányzat a Millenniumi Parkban található emlékműnél.

Nédó Géza, B. Kiss László

as

Fotó: Nagy Norbert

Beszédet – német nyelven – Erdei Ferenc, a móri német nemzetiségi önkormányzat elnöke mondott. Közreműködött a Móri Ezerjó Nyugdíjas Egyesület Népdalköre.

A megemlékezésen a Móri Ezerjó Nyugdíjas Egyesület Népdalköre működött közre Fotó: Nagy Norbert

– Országosan, mintegy 200 ezer magyar állampolgárságú embert telepítettek ki, egyfelől az amerikaiak által megszállt övezetbe, illetve az orosz övezetbe. A móri németeket marhavagonokban szállították az NDK területére, 20 kilogrammos batyuval a kezükben. Az első kitelepítetteket szállító vonat 1948. február 13-án indult Mórról Kisbérre, majd Bakonyszombathelyre, onnan pedig Zircre.

A megemlékezésen Czachesz Gábor alpolgármester, Törő Gábor országgyűlési képviselő és Fenyves Péter polgármester is megkoszorúzta az emlékművet Fotó: Nagy Norbert

Itt volt a gyűjtőtábor, majd a móriak innen jutottak ki a szovjet megszállási övezetbe. Ez a történelmi esemény számunkra a mai napig nagyon fájdalmas. Családokat szakítottak szét, vagyonukat elvették. Életüket kezdhették elölről.

A kitelepítésről pontos adataink vannak, köszönhető ez Erdős Ferencnek, aki megírta könyvében, hogy Mórról 436 német ajkú családot, azaz összesen 1349 személyt űztek el – mondta el lapunknak Erdei Ferenc, a megemlékezés szónoka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában