pálinkafőző

2018.02.04. 09:00

Ahová Pavlicsek Csaba nyúl, ott aranyérem terem

Európa egyik legnagyobb párlatversenye a nemrég megrendezett ongai pálinkaverseny, amelynek idén már két perkátai nevezője és egyben díjazottja volt. Pavlicsek Csaba negyedszerre is az Év magánfőzője lett.

R. Szolga Réka
Ahová Pavlicsek Csaba nyúl, ott aranyérem terem

Fotó: FMH

A közel kétezer megvizsgált főzet közül 48 leadott mintájából 2 nagyarany, 8 arany, 20 ezüst és 15 bronz minősítést kapott. A gasztronómiában, a pálinkaiparban és a tanári pályáján is kiemelkedő sikereket elérő Pavlicsek Csabáról talán a fenti eredmények fényében kevesen tudják, hogy az Év tanárának is megválasztották a diákok Csepelen 2017-ben, a Szamos Mátyás Vendéglátóipari Szakközépiskolában. Hasonlóképpen az ételszobrászatban is sikerült egy világbajnoki ezüstérmet begyűjtenie 2010-ben. Csak egy ambiciózus, küzdelemre termett, pozitív életszemléletű ember halmozhatja így az elismeréseket. Saját bevallása szerint, a stresszel természetesen neki is meggyűlik a baja, pedig ahogy állítja, sikert csak higgadtan lehet produkálni. A stressz levezetésére, teste és lelke gyógyítására csak egy dolog jöhet szóba: pálinka.

Mint mondta, nem csak a pálinkafőzés maga a fontos az életében. Jóleső érzés, hogy taníthatja is, egyénileg vagy csoportos tanfolyamok keretében. És ez még mindig nem minden! Ez a fajta precizitás, szemléletmód, sikertudat szerinte az ételszobrászat űzése során fejlődött ki a személyiségében, amelyben „csupán” egy világbajnoki ezüstéremig jutott 2010-ben – tudatja szerényen. Mert Csabának ilyen végzettsége is van. Mivel a rendezvénykultúra megváltozott, egyre kevesebben igénylik ezt a fajta tevékenységet – tette hozzá –, így ő is kevesebb időd szentel erre.

Pavlicsek Csaba negyedszerre is az Év magánfőzője Fotó: FMH

– Egy versenyen a pálinka érzékszervi objektív bírálata történik meg négy szempont alapján: tisztaság, gyümölcskarakter, a szájérzetet illetve a harmóniát, a lecsengést vizsgálják – mesélte Pavlicsek Csaba az ongai megmérettetésről. – Az adott bírálónak nagyon felkészültnek kell lenni, mind az illatolás, mind a kóstoló terén. Ahhoz, hogy egy bronzérmes pálinkából aranyérmes legyen, évek, tapasztalatok szükségesek. Ilyenkor tudja az ember: jó irányba halad, de akár a pihentetés, akár a párolás, akár a magozás, az élesztőkultúra is közrejátszik a díjazás alakulásában. Nem szabad elfelejteni: ha van egy aranyérmes pálinka, az az elkövetkező években nem biztos, hogy hasonlóan szerepel.

Időközben fejlődik, majd öregszik a nedű – tette hozzá. 2015-ben kipróbált egy másik élesztőt, ebben az évben a siker sajnos el is maradt, nem lett aranyérmes terméke.

Whisky-analitikával, bírálattal kezdett el foglalkozni korábban. – Amikor a törvény lehetővé tette, hogy készítsünk otthon saját párlatot, belevágtam – mondta. – Hazánkban, vagy akár a megyénkben, így például az Agárdon készített neves pálinkákhoz hasonlót szerettem volna én is a magaménak tudni. Egy ismerősömtől kezdtem el tanulni a folyamatot, aki hamar az utamra engedett, mert látta, hogy van hozzá érzékem, tehetségem. Már az első évben 14 féle gyümölccsel kísérleteztem a főzésben.

Pavlicsek Csaba a közösségi programok megvalósításába is nagy energiát fektet. Másodszor szervezi meg tavasszal a Perkátai és Regionális Pálinkaversenyt. Vajon megyénk „pálinka-nagyhatalom” lesz? Kíváncsian várjuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában