A jelnyelv a magyar kultúra elválaszthatatlan része, fejlesztése és megőrzése alapvető cél

Sokan vannak hallók is, akik megtanulják a jelnyelvet, hogy beszélni tudjanak a siket és nagyothalló emberek édes anyanyelvén.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) Budapesten tartja a Siketek Világszövetsége harmadik nemzetközi konferenciáját. A háromnapos esemény tegnap kezdődött el, legfőbb témái a siketek és nagyothallók integrálása, foglalkoztatása és oktatása, a bilingvális oktatás lesz. Utóbbi olyan rendszer, amely a beszélt nyelv mellett a jelnyelvet is alkalmazza.

Éppen a konferencia középső napjára esik egy új jeles nap: az országgyűlés friss és ropogós határozata alapján az idei évtől november 9. a magyar jelnyelv napja!

Az országgyűlés deklarálta, a magyar jelnyelv – mint önálló, természetes nyelv – a magyar kultúra része. A jelnyelv fejlesztésének és megőrzésének fontossága alapvetés kell hogy legyen.

Akiknek a jelnyelv az anyanyelve

A SINOSZ Fejér megyei elnöke Müllek Róbert lapunknak elmondta, üdvözli a gesztusértékű döntést.

- A mai világban a kommunikáció és az információcsere kiemelt fontosságú. A siket kultúra teljesen más, mint a halló világ kultúrája. Nekem a magyar jelnyelv az anyanyelvem – mondta.

Régebben, tudtuk meg Róberttől, a siketek iskoláiban tilos volt jelelni, csak szájról olvashattak. Majd a különböző oktatási intézményekben eltérő jeleket használtak, de ez egyre egységesedik.

Tóth Lajos, a SINOSZ székesfehérvári elnöke azt tette hozzá, hogy őket körmösökkel büntették, ha jeleltek, Róbertéket pénzbüntetéssel fenyítették, de mindez már a múlt része csupán.

- A mimika rendkívül fontos része a jelnyelvnek. Nem jó, ha valaki fapofával jelel. A szemöldök felemelése például kérdést jelent. A gesztusok is fontosak, ez egy vizuális nyelv – emelte ki Róbert.

A jelnyelv mint idegen nyelv

Szőnyegi Júlia a Fejér Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálatnál dolgozik jelnyelvi tolmács hallgatóként. A szolgálat fogadja és intézi a hallássérültek kommunikációs akadálymentesítést igénylő megkereséseit.

Júlia az ELTE-re járt magyar szakra. Egy kurzusa sérült és ép emberek közötti kommunikációról szólt.

- Nyelvészetileg érdekelt. Eleinte semmi célom nem volt vele, de néhány tanfolyam után elhatároztam: jelnyelvi tolmács leszek – emlékezett Júlia, aki egy kétéves képzés során tanulta meg a jelnyelvet. Segít a hallássérülteknek az ügyintézésben, érzékenyítő tanórákra jár, sőt a színházi tolmácsolás is szép munkaköri kötelessége.

Langmárné Szücs Anett is önszorgalomból vágott bele a jelnyelv elsajátításába.

- Gyerekeket tanítok. Egyik évben volt egy kisfiú, akinek siket volt az apukája. Egyik nap ő jött a kisfiáért. Összeszorult a torkom a gondolattól, hogy itt egy kedves ember, akinek szívesen elmesélném, milyen volt a fia napja, de egész egyszerűen nem tudom megtenni. Mintha egy fal lett volna közöttünk – ezután kezdte el tanulni a jelnyelvet. Két évig járt tanfolyamokra, nekünk úgy fogalmazott, hogy élete egyik meghatározó élménye volt mindez.

- Kiváló tanáraim voltak, csodálatos csoporttársaim, és sok-sok türelmes siket és nagyothalló jóbarát, akik beszélgettek velem, és kivárták, amíg megfogalmaztam egy-egy gondolatot. Sok barátot szereztem ott – mesélte Anett, akinek hozzáállása és szorgalma példaértékű lehet mindannyiunk számára.