Filmezni kezdett a citerakészítő

Hősünk, Soós János első citeráját még gyerekkorában kapta, hamar bekerült, sőt később vezetett is egy citerazenekart. 1986-ban gitárosként csatlakozott a Los Andinoshoz. Manapság saját citeráiról ismert, s persze gyakran penget a Kákics Zenekar koncertjein is.

Tavaly csapott újult erővel a zenélésbe, s ez olyannyira elvarázsolta, hogy – hiszen asztalos is, ért a fa megmunkálásához – készített magának néhány citerát. Aztán még többet. Mozgalmat hirdetett: ma már nehéz sorsú gyerekeknek adományoz citerákat, s törekszik arra is, hogy a magyar népzene számára így megfogott srácok zenei nevelését is segítse, ehhez partnerek is keres.

Sokan felfigyeltek János munkásságára. Nemrég a Viktória Rehabilitációs Központ vendége volt. S ha már hívták, nem ment egyedül: Dérné Kovács Ibolyát, citera- és énektanárt vitte magával, aki a vadonatúj Nem tudja azt senki, csak a jó Isten című, népzenei ihletésű kisfilm főszereplője. Írta és rendezte: Soós János.

- Láttam az interneten János citeráit. Megtetszettek, s mert imádom a tulipán mintát, rendeltem tőle egy hangszert. Utóbb megkeresett, lenne-e kedvem szerepelni egy készülő kisfilmjében – mesélt Ibolya az első és a második találkozásukról.

- Egyik reggel úgy keltem fel, hogy márpedig nekem kötelességem a külföldön élő magyarokat megszólítani – válaszolta lapunknak Soós János, amikor azt firtattuk, mi motiválta a videó elkészítésében. A célja az, hogy elérje a magyar gyökerekkel rendelkező embereket, még ha külföldön születtek is. Nagy munka ez, ő a magyar népzenén keresztül próbál benne helytállni.

Az első klipet, amelyet hamarosan folytatás követ, Soós János már 72 ország külképviseletére kiküldte. Alig néhány nap után máris több megkeresés érkezett: Abu-Dhabiból, Franciaországból, Brazíliából is. Vagyis az első visszajelzések bíztatóak. A film a közismert videómegosztó oldalon is fent van már.

A Viktória Központ estjén Ibolya bemutatta a közönségnek, hogyan szól egy Soós-féle citera. János pedig a zene segítő erejéről beszélt szívesen. Szólt egy borsodi cigány kislányról, akinek sorsa azon fordult meg, hogy egy pedagógusa észrevette, rajong a magyar népzenéért. Amióta énekelhet, zenét tanulhat, az addig kezelhetetlennek titulált gyerekből négyes tanuló vált. János rendre ilyen nehéz sorsú, de fogékony ifjaknak adományoz hangszert.

Egy régi, egész más helyzetben is a zene segítette ki. Úgy tűnik, a zene mindenre jó csodafegyver. Nos, a ’90-es években, a Los Andinos egy német turnéján János azzal állt elő a társaknak, egy éjjel hotel helyett vadkempingezzenek. Igen ám, de mielőtt az est leszállt volna, megérkezett a kerek erdő tulajdonosa – csőre töltött fegyverrel. Kis német nyelvlecke után kiderült, a sátorban nincs maradásuk, helyette a gazda a kastélyszerű házában szobákat nyitott a számukra, meg vendégelte őket, s összetrombitálta a közeli falu népét. Jól sejtette, a zenészek a jó tettet örömzenével szolgálják meg.