Fejér megye

2017.09.14. 07:30

Minibölcsődékre pályázhatnak a kisebb települések

Igaz, nem kiugró keretösszeggel, de pénteken megnyílik a minibölcsődék létesítésére kiírt pályázat, amellyel 10 ezernél kisebb lélekszámú önkormányzatok élhetnek. Döntés novemberben.

Kocsis Noémi

Bölcsődei kisgyermekgondozónak tanuló végzős diákok gyakorlati helyükön, a fehérvári Napraforgó Bölcsődében

Forrás: Feol-archív

Az 1,1 milliárd forint keretösszegű, kormányzati forrásból megvalósuló pályázatra olyan önkormányzatok jelentkezhetnek, ahol jelenleg nincs bölcsődei ellátás, a lakosságszám 10 ezer alatt van és az egy lakosra jutó adóerőképesség 20 ezer forint alatti – mondta el a pályázati forrást bejelentő család-, és ifjúságügyi államtitkár, Novák Katalin. A minibölcsőde 2017. január 1-jétől egy új ellátási forma (ezzel jelenleg négy bölcsődetípus létezik Magyarországon, a szülők számára elérhető a hagyományos, a mini, a családi és a munkahelyi bölcsődei ellátás is) és létesítésénél kevesebb minimumfeltételnek kell megfelelni – legfeljebb 7-8 gyermeket fogadhat, és a jogszabály szerint egy kisgyermeknevelőt és egy dajkát kell csak alkalmazni. A pályázat során maximum 10 millió forinthoz lehet jutni, és csak 5 százalék önerőt írnak elő a pályázóknak, s az elnyert összeg 70 százalékát eszközbeszerzésre is lehet fordítani.

Bölcsődei kisgyermekgondozónak tanuló végzős diákok gyakorlati helyükön, a fehérvári Napraforgó Bölcsődében
Forrás: Feol-archív

A statisztika szerint hatszáz olyan önkormányzat van az országban, amely megfelel a pályázati kritériumnak. Tavasszal országjáráson mérték fel az igényeket, és a visszajelzések alapján döntöttek a pályázat meghirdetése mellett. Az államtitkár arra számít, hogy 100-200 között lesz a nyertesek száma, így 600-800 új bölcsődei férőhely is létrejöhet a minibölcsődéknek köszönhetően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában