Egy repülőtragédia árnyékában

A sors furcsa vezénylő. Nemrégiben avatták fel Csókakőn Horthy István kormányzóhelyettes mellszobrát, aki a második világháborúban hasonlóképpen halt meg, mint ma a két repülős Börgöndön. Persze tudom, nem egészen úgy, hiszen Horthy Istvánnak esze ágában sem volt műrepülő figurával próbálkoznia azon a hideg háborús hajnalon, ő „csak” lecsúszott egy fordulóban, mert elveszítette a sebességét. Meghalt, mint ma Vilmos és a fia Börgöndön, a bázison, amit az elmúlt harminc évben a székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület tagjainak sikerült megmenteniük és szívós kitartással a repülés szentélyévé avatniuk. Munkaórák ezrei, lemondások, megpróbáltatások évei vannak a megmaradás és a fejlődés esélye mögött, hiszen ha nincsenek a fehérvári pilóták és ejtőernyősök, nincs repülés sem a koronázó városban.

És most itt van ez a tragédia. Eleinte minden úgy történt, mint huszonhét alkalommal ezelőtt, hiszen korábban néhányszor eddig csak az időjárás vont fátyolt az eseményekre. De ma hiába szikrázott a napsütés, súlyos tragédia történt, a halál köszönt be a leszállópályára. Ez akkor is letaglózó, ha – tudják a repülősök talán mindenki másnál jobban – ez mindig benne van a pakliban. De benne van akkor is, ha autóba ülünk, igaz, egy mindennapos közlekedési balesetről nem mindig születik országos hír. Ám egy végzetes zuhanás egy repülőparádén, nemhogy országos, de még világhír is lehet, főként, ha videofelvétel készül róla. Márpedig készült, láthatja mindenki.

Most, amikor az Albatrosz Repülő Egyesület tagjai összeszorított fogakkal csomagolnak, amikor hazaindulnak, amikor kegyelettel és fájdalommal gondolnak azokra, akik ma az életüket áldozták az álmaikért, tudniuk kell, hogy semmi nem volt, nem lehetett hiábavaló.

Holnap is ki kell tolni a hangárból a repülőgépet, fel kell szállni, és semmit, de semmit sem szabad feladni a céljaikból. Vélhetően ezt azok ketten, apa és fia is így gondolják, akik most már odafent – a tervezettnél sokkal magasabbról – nézik azt, amit az itt maradtak tesznek, és tenni tudnak majd. Ami történt, súlyos, hideg fejjel megmagyarázható, máskülönben elfogadhatatlan, feldolgozhatatlan tragédia. Holnap eldől, hogy valóban méltóak, felkészültek vagyunk-e arra, hogy helyes irány felé lépjünk tovább ezzel a teherrel. Most kell igazán erősnek lenni. De példa ehhez van előttünk elég földön, és égen.