A társaság alapvető stabilitása, biztonsága volt a cél

2023.08.07. 14:00

A Fejérvíz állami tulajdonba kerüléséről árultak el részleteket az érintett felek

A Fejérvíz Zrt. állami tulajdonba kerülését 2023. augusztus 4-én hivatalosan, aláírásukkal pecsételték meg a többségi tulajdonos önkormányzatok. Ennek okairól, előnyeiről hétfőn adtak tájékoztatást az érintett felek.

S. Töttő Rita

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Pénteken került sor annak a megállapodásnak az aláírására, mellyel a Fejérvíz Zrt. többségi tulajdonjoga az önkormányzatoktól átkerült az állam kezelésébe. Az állami integráció több mint 93 százalék részvényplakett tekintetében valósulhatott meg – mutatott rá hétfői sajtótájékoztató keretében Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A megállapodás hatályba is lépett – szögezte le a város vezetője, ahogy azt is: a nagymúltú – idén 110 éves – társaság alapvető stabilitása, biztonsága volt az integráció fő célja, melyet a Fejérvíz maga és a tulajdonos önkormányzatok nem tudtak volna maguk megteremteni.

- A magas energiaszámlák, a béremelések megoldása vagy a fejlesztések lehetősége mind olyan anyagi kérdést vetett fel, melyek kapcsán be kellett látni: e több milliárdos tételt sem a Fejérvíz, sem az önkormányzatok nem tudják garantálni – mondta el a tájékoztatón Székesfehérvár polgármestere. Ezért fordultak az államhoz hónapokkal ezelőtt, megerősítve integrációs szándékukat. Ennek apropóján az állam már előzetesen, még nem tulajdonosi minőségében, de gyorssegélyt biztosított 1,6 milliárd forint értékben a szolgáltató működtetésére. Ebből a forrásból tudott működni és bérfejlesztéseket végrehajtani az elmúlt hónapokban a Fejérvíz.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Cser-Palkovics András hangsúlyozta: a vízszolgáltató továbbra is köztulajdon, amely ezután is partnerként tekint az önkormányzatokra. Majd megköszönte annak a 61 önkormányzatnak a pozitív hozzáállását, amely a 93 százalékos tulajdonosi körben biztosította a részvényplakettek átadását az államnak. – Szerintem ez volt most a felelős döntés, amely a Fejérvíz stabilitásához szükséges volt, hiszen ez egy olyan alapvető szolgáltatás, amelynek fejlesztése, működtetése nélkülözhetetlen – emelte ki.

V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára megerősítette: továbbra is elengedhetetlen az önkormányzatokkal való korrekt együttműködés. Rámutatott: a 2021-ben született törvénymódosítás tette lehetővé az önkormányzatoknak, hogy átadják a víziközmű vagyonukat a magyar állam részére.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

- Ezáltal biztosítjuk az ellátás zavartalanságát és a hosszútávú üzemeltetést. Jelenleg a Fejérvíz a tizedik szolgáltató, amely állami többségi tulajdonba került. 3 és félmillió embernek biztosítjuk így most a szolgáltatást. Az integráció kiemelt hozadéka az ellátásbiztonság mellett az egységes színvonal biztosítása, növelése – tette hozzá, ahogy azt is: az ivóvíz hálózat szinten tartása lesz az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladata, melynek felmérése, majd ütemezett fejlesztése kerül sorra állami program keretében. Az egységes elvek, bérezés kialakítása – az állami szektorhoz híven – a Fejérvíznél is megkezdődik: így például a cafeteria rendszerben is történt már emelés visszamenőlegesen, hozzáigazítva a juttatást a többi állami társaság rendszeréhez. Továbbá a már átutalt támogatás mellett további közel 3,3 milliárd forintnyi támogatást kap még a cég az új tulajdonosi rendszerben az idei évben. Laczi Péter, a Fejérvíz Zrt. vezérigazgatója pedig, szlogenüket idézve megerősítette: jól folyó szolgáltatást biztosítanak továbbra is a térségben élők számára. 

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában