Frissen Fejérből

2022.03.24. 08:09

Kívül-belül megújult és mintegy 100 négyzetméterrel bővült a sárosdi orvosi rendelő

Az egy éven át tartó felújítási munka eredményeként kívül-belül megújult és mintegy 100 négyzetméterrel bővült a sárosdi orvosi rendelő, ahol immár egy helyen elérhető az összes egészségügyi szolgáltatás.

Héjj Vivien

Korszerű és modern egészségügyi komplexum létesült

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A település 2016-ban pályázott először az orvosi rendelő felújítására, akkor sikertelenül. Négy évvel később a kedvező elbírálásnak köszönhetően zöld utat kapott az összesen 251 millió forintból megvalósult fejlesztés. A rendelő alapterülete közel 100 négyzetméterrel bővült, valamint az orvosi lakás külső felújítására is sor került. 
– A rendelő belső tere teljesen átalakult, így minden egészségügyi szolgáltatás egy helyen elérhető: a két védőnői, a fogászati – Hantos és Sárosd körzete –, valamint az 1. és 2. számú háziorvosi és gyermekorvosi körzet. Sikerült egy olyan egészségügyi komplexumot létrehozni, melynek fenntartását megújuló energiákkal tudjuk biztosítani – beszélt a beruházás részleteiről Dunkl Gergely polgármester. Kiemelte, a szükséges engedélyek beszerzése után az épületet várhatóan májusban vehetik birtokba az egészségügyi szakemberek. 
– Mivel ebben az egészségházban minden lakos megfordul, ezért ez a beruházás minden lakosnak számít. Olyan dolgokat készítünk elő, olyan dolgokat valósítunk meg, amelyek az itt élő emberek, közösségek számára fontosak – hangsúlyozta Varga Gábor országgyűlési képviselő, aki az egészségügy fejlesztése kapcsán felidézte, az elmúlt évtizedben a választókerület két településén, Enyingen és Abán épült új szakrendelő, valamint a sárbogárdi szakrendelő felújítására is sor kerülhetett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában