A négyszeresére emelkedett

2021.12.03. 07:10

A fogyasztókig gyűrűzött a műtrágya áremelése

Félmillió magyar gazdálkodót sújt Bige László műtrágyát gyártó cégének hihetetlen mértékű áremelése – ezt mondta a minap Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke. Fejérben ez hatezer gazdálkodót érint, akik mintegy 300 ezer hektáron gazdálkodnak.

Borsányi Bea

Varga Imre István és Győrffy Balázs csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatót

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

A fenti, megyénkre vonatkozó számok a Nemzeti Agárgazdasági Kamara Fejér Megyei Igazgatóságán tartott csütörtöki sajtótájékoztatón hangzottak el annak kapcsán, hogy a Gazdasági Versenyhivatal nemrég a teljes hazai műtrágyapiacot érintő kartellezést tárt fel, és 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre. A GVH vizsgálata szerint több hazai szereplő, köztük kiemelten a Nitrogénművek Zrt. és vállalatcsoportja hét éven át jogsértő módon akadályozta az árversenyt, valamint az importot – mondta el Varga Imre István, a NAK megyei szervezetének elnöke, aki azt is kifejtette, a műtrágyázás alapvető fontosságú a növénytermesztésben. Az elmúlt időszakban a gáz világpiaci árának tízszeresére történt növekedése miatt azonban a műtrágya ára négyszeresére emelkedett. A drágulást pedig a hazai kartellezés tovább növelte. Mind­ezek következtében a gazdák a szokásosnál kevesebb mennyiségben vagy egyáltalán nem vásároltak műtrágyát. 

 

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke hozzátette: mindez azért gond, mert a kevesebb mennyiségben kiszórt műtrágya alacsonyabb terméshozamokat eredményez, ezzel együtt növeli a termelés költségeit, ami így aztán hatással van az élelmiszerárakra is. Vagyis a műtrágya árának felsrófolásával – legfőképpen a hazai nitrogéngyártás legnagyobbja, a Nitrogén Zrt. és annak tulajdonosa – Bige László nemcsak a gazdák, de a fogyasztók zsebéből is hatalmas összegeket vett ki. Győrffy kiemelte, a NAK és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége ezért is üdvözli a versenyhivatal fellépését és a kiszabott bírságot. Ugyanakkor abbéli reményét is kifejezte, hogy a jövőben nemcsak a büntetésre, de a megelőzésre is lesz lehetőség, hiszen a vidéki Magyarország olyan erőforrás, amelyet nem kizsigerelni kell, hanem inkább építeni rá. 

 

A NAK elnöke szerint azt a kérdést is fel kell tenni: mi történik a Bige által kicsalt pénzzel? Nos, a választ maga a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa adta meg, aki korábban azt nyilatkozta, annyi pénzt ad az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek a kampányára, amennyit az akar – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában