Frissen Fejérből

2021.07.22. 14:00

Aláírták a Duna-mente – Fejér megye különleges gazdasági övezetről szóló megállapodást Fehérváron

Megyei közgyűlés előzte meg a Duna-mente – Fejér megye különleges gazdasági övezet Iváncsa és Rácalmás területén történő kijelölésével kapcsolatos ünnepélyes szerződésaláírást.

Baráth Eszter

Molnár Krisztián elnökölt az ülésen

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A megyei közgyűlés csütörtökön, az érintett önkormányzatok pedig már a héten korábban jóváhagyták a szerződést. Molnár Krisztián a közgyűlés elnöke viszont nem csak erről számolt be a gyűléssel kapcsolatban. Mint mondta, örömmel látta, hogy Kálló Gergely Dunaújváros és környéke országgyűlési képviselője a Megyeházára látogatott másfél évvel megválasztása után. Kiemelte, korábban egyetlen megyei rendezvényen és közgyűlésen sem vett részt.

Molnár Krisztián elmondta, a mai közgyűlés napirendi pontja az volt, hogy törvényi kötelezettségüknek eleget tegyenek, és a kijelölést követően 30 napon belül megkössék a megállapodást a két székhellyel – Iváncsával és Rácalmással – a közfeladat ellátását illetően. Éppen ezért az ellenzéki képviselők felszólalása a Szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) szerint nem volt megfelelő, hiszen nem kapcsolódott a napirendi ponthoz, így a közgyűlés elnökének válaszolnia sem lett volna kötelezettsége. Az ellenzék szerit az érintett négy település – Iváncsa, Rácalmás, Kulcs, Adony – is rosszul fog járni a gazdasági övezettel, polgármestereik pedig nem akartak részt venni ebben. Molnár Krisztián ezzel kapcsolatban kiemelte, a polgármesterek kezdetektől támogatják a különleges gazdasági övezetet, amit a négy jelenlévő városvezető bólogatással erősített meg.

Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék szerint Dunaújvárostól milliárdokat vesznek el, a közgyűlés elnöke hangsúlyozta, Iváncsa esetében nem beszélhetünk iparűzési adókiesésről, hiszen a gyárak még csak most épülnek. Rácalmással kapcsolatban pedig kiemelte, hogy az ott működő gyár termelésének megsegítésére Dunaújváros a kezdetektől, azaz a 2000–es évek elejétől fogva bizonyíthatóan 14 millió forintot költött, míg 11,4 milliárd forintot meghaladó iparűzési adót vettek el a rácalmásiaktól. Molnár Krisztián hangsúlyozta, nem a dunaújvárosi emberektől akarják elvenni a pénzt, hanem azt szeretnék, ha az összeg ott maradna, ahol a tényleges termelés folyik, és ebből részesednének azok a települések is, amelyek eddig csak a beruházások negatív oldalát érezték, hogy a dolgozók áthaladnak utcáikon.

Molnár Tibor Iváncsa, Schrick István Rácalmás, Ronyecz Péter Adony és Jobb Gyula Kulcs polgármesterei a szerződés aláírását megelőzően egyöntetűen köszönetüket fejezték ki, valamint elmondták, bizalommal fordulnak a jövő és a megvalósuló különleges gazdasági övezet felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában