Beruházás

2018.10.17. 07:12

Új varrodát adtak át Móron

A Rába Járműalkatrész Kft. mintegy 1,2 milliárd forintból létesített új varrodát Móron: a fejlesztéshez a nagyvállalati beruházási támogatás keretében a kormány 418 millió forinttal járult hozzá.

MTI

Forrás: önkormányzat

Fotó:

A keddi átadóünnepségen Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte, hogy a fejlesztésnek köszönhetően 33 új munkahely is létrejött. Az államtitkár sikeresnek nevezte a nagyvállalati beruházási támogatást, hiszen a 2015-ös indulása óta 53 milliárd forinttal támogattak 89 projektet, s így mintegy 132 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, és kétezer új munkahely jött létre. Jelezte, hogy a program a következő években folytatódik, jövőre 4000 milliárd forint jut fejlesztések finanszírozására. Urbányi László gyárigazgató hangsúlyozta, hogy Magyarország egyik legmodernebb varrodája a móri, amely 5211 négyzetméteren 21. századi körülményeket teremt a szabászathoz, a varráshoz és a kapcsolódó tevékenységekhez.

Fotó: önkormányzat

Bodó Sándor a magyar gazdaság általános állapotát kiválónak, fejlődését pedig dinamikusnak nevezte. Elmondta, hogy a legutóbbi negyedévben 4,9 százalékkal, az év első fél évében 4,6 százalékkal nőtt a GDP. Beszélt arról is, hogy a beruházások az első fél évben 13 százalékkal nőttek, a másodikban 15 százalékos növekedés várható. Urbányi László elmondta, hogy az új móri üzemben a Suzuki összes szövetkárpittal ellátott autójához gyártanak üléskárpitot. Idén várhatóan 170 ezer fejtámla-garnitúrát és 110 ezer komplett üléshuzat-garnitúrát állítanak elő az esztergomi Suzuki-gyár számára, de beszállítói a Mercedesnek, a Nissannak, a Skodának és a Seatnak is. A Rába Járműalkatrész Kft. móri gyára az üléskárpitok mellett hegesztett, préselt szerkezetek és alkatrészek gyártója. Kiemelt beszállítója a Magyar Suzuki Zrt.-nek és a Magyar Toyo Seat Kft.-nek ülésalkatrészek (ülésvázak és üléshuzatok), illetve Tier1-beszállítója a Volkswagen-csoportnak motortéri préselt alkatrészek tekintetében.

Fotó: önkormányzat

A szintén móri F.S. Fehrer GmbH-val jelentős üzleti kapcsolatot alakítottak ki hátsó középső kartámaszváz, drót ülésvázak és kartámaszhuzatok termékkörben. A Rába móri gyárában öszszesen 582-en dolgoznak. A Rába Csoport tavaly 43,8 milliárd forintos árbevétel mellett 2,15 milliárdos üzemi eredményt realizált. Az idei év első fél évében 13,2 százalékkal növelte értékesítését a bázisidőszakhoz viszonyítva, közel 25 milliárd forintos konszolidált, csoportszintű árbevételt ért el.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában