Szerencsére állapotuk nem súlyos

2023.07.09. 18:38

Megerősítve: Gyerekeket mérgezett meg a klórgáz Dél-Fejérben

Meg nem erősített információk szerint, könnyű klórmérgezés gyanújával kórházba vittek öt gyermeket az enyingi táborból. Feltehetően elromlott medence klórozó berendezése, emiatt több klórgáz került a levegőbe és a medencébe.

Kecskés Zoltán

Illusztráció: Klórgázt lélegeztek be a gyerekek a táborban?

Fotó: Mártonfai Dénes / TN

A hozzánk beérkező információmorzsák alapján, szerencsére a gyerekek jól vannak és a székesfehérvári egészségügyi intézményben vizsgáljak ki őket. Felkerestük az Országos Mentőszolgálat sajtóosztályát, hogy valóban történt-e klórmérgezés és a gyerekek hogyléte felől érdeklődjünk. Amint válaszolnak, természetesen közölni fogjuk.

Frissítve!

Lapunk megkeresésére Leffelholcz Marietta, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház sajtószóvivője megerősítette, hogy öt gyereket szállítottak az intézményükbe, állapotuk nem súlyos.

Frissítve!

Kora reggel pedig a mentőszolgálat szóvivője is megerősítette a hírt: „A helyszínről öt gyermeket szállítottak bajtársaink enyhe klórgázmérgezés gyanújával kórházba.


 

 

 

 

Vezető képünk illusztráció!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában