Madármentés

2022.05.25. 14:00

Pihe-puha tollas barátaink: a vadmadarakról tartott előadást Berkényi Tamás

A ma ismert madarak a kréta kor közepén jelenhettek meg. A hét kontinens legtöbb szárazföldi élőhelyén jelen vannak. Róluk tartott előadást Berkényi Tamás állatorvos.

Hajdú Marianna

Berkényi Tamás és Szíriusz, a gyerekek legnagyobb kedvence

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Berkényi Tamás és Szíriusz, a gyerekek legnagyobb kedvence

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Amint megtudhattuk, a varjúféléket és a papagájokat a legértelmesebb állatok között tartják számon. A különböző madárfajok táplálkozása változatos, fogyasztanak nektárt, gyümölcsöt, növényeket, magokat. Egyesek megeszik a dögöt és más állatokat is. Sok faj – kihasználva a különböző éghajlati öveket – vándorló életet folytat. 

Hazánkban közel négyszáz faj található. – Meg kell tanulni, a madarak hogyan viselkednek. Ezért azt találtuk ki jó 25 évvel ezelőtt, hogy madárkórházat hozunk létre, ahol madarakat fogunk gyógyítani – mondja a sukorói Vadmadárkórház alapítója, állatorvosa, Berkényi Tamás, aki szívesen mesél tollas kedvenceiről, főleg, ha közönsége kisiskolások csapata. A gyerekek isszák szavait, miközben „szemléltetőeszköznek” Szíriuszt – a kórház egyik mentett macskabaglyát – is beveti. 

Szíriusz az út mellett éjjel egy fán ücsörgött. Nem nézett körül, amikor átszaladt egy rágcsáló az úton. Rárepült az állatra, hogy elkapja, ekkor ütötte el az autó. Eltörött a szárnya, a karcsontja. Ebben a balesetben sérült meg a szeme is, azon az oldalon, ahol elütötte az autó. Ez csak egy változata, ahogyan a madarak megsérülhetnek. Gyakran áramütés éri őket, miközben villanyvezetékre szállnak. Leggyakrabban a vörös vércsék az elszenvedői ennek, számukra éppen „megfelelő” magasságban vannak a vezetékek. 

A másik nagy probléma a mérgezés. Két nagy csoportja van: a szándékos és a véletlenszerű. A természetben megtalálható baktérium által termelt méreganyagok is mérgezhetnek, ez a botulizmus. A pocsolyás tavakban nyáron, nagy melegben szaporodnak el a madarakra veszélyes baktériumok. – Problémát jelentenek a kihelyezett mérgezett csalétkek, amiket általában vadállatoknak vagy kóbor kutyáknak tesznek ki. Ugyanakkor sokszor nem is a rókákat vagy a kóbor kutyákat akarják megmérgezni, hanem attól félnek, hogy a tavasszal megszületett kisbirkákat ragadják el ezek a vadászó madarak. A karvalyok rendszeresen repülnek a visszatükröződő üvegablakoknak. 

Az orvvadászok is sok gondot okoznak, akik engedély nélkül lövöldözik a madarakat. – Az esetek nagy részében a toll eltakarja a lőszer bemeneti nyílását, ezért minden madarat, amely beérkezik, és nem látunk rajta sérülést, megröntgenezünk. Most van a fiókák szezonja. Jellemzően üldögélnek a fészekben a fiókák, és nézelődnek, de még nem tudnak repülni. Mivel gyakran elképesztően kíváncsiak, túlságosan kihajolnak, és kipottyannak. Bár még nem tudnak repülni, de fel tudnak szaladni a fák törzsén. Addig potyognak ki és másznak vissza, amíg nem tanulnak meg repülni. Őket tehát nem szabad összeszedni, mert ebben az esetben ez nem más, mint „gyermekrablás”. 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is folyamatosan figyelmeztet mindenkit, készüljön varjútámadásra, aki varjúfészek közelébe megy. Ugyanez történik, ha kipottyant fióka van a földön, a varjak védik őket, igaz, az ő fiókáik nem tudnak visszamászni a fészekbe. A gyerekek már tudják: amikor sérült madárral találkozunk, vigyázzunk, hogy ne okozzon sérülést, de mi sem neki. Fontos, hogy ezek vadmadarak, rettegnek. Meg lehet őket ölni azzal, hogy megijesztjük. Minél gyorsabban be kell tenni egy papírdobozba – véletlenül sem kalitkába vagy ládába –, le kell ragasztani, nehogy kiszabaduljon, viszont fúrni kell rá néhány lyukat, hogy meg ne fulladjon, majd a leggyorsabban eljuttatni a madárkórház bejáratánál lévő inkubátorba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában