Egy hang, amely rabul ejt - A lepsényi Salamon Boglárka szenvedélye az éneklés

Amikor ismét találkoztam Salamon Boglárkával – immáron az interjú miatt – a székesfehérvári palotavárosi tavaknál, újra ugyanazt a hatást váltotta ki belőlem. Nyugodt, ugyanakkor cserfes volt, még a szeme is mosolygott. A gyönyörű idilli környezetben csak úgy lubickolt, mint a kiskacsák a tó vizében. De hát milyen is legyen egy életerős, 23 éves nő, aki legnagyobb szenvedélyéről, a zenéről és az éneklésről beszél?

– Mióta az eszemet tudom, énekelek. Ez a szenvedély kisgyermekkorom óta jelen van az életemben. Édesanyám és nagymamám voltak azok, akikkel együtt dalolásztam. Talán a mami volt az, aki a zenei téren a legjobban inspirált. Felnéztem rá, ahogy magabiztosan, félelem nélkül felment a színpadra, és előadta a műsorát. Az első fellépésem is vele történt, méghozzá 8 évesen a nyugdíjas-„Ki mit tud?”-on. Kisgyerekként nekem ez nagyon új dolog volt, viszont minden percét élveztem. Ettől kezdve pedig nem volt megállj, kitárult előttem egy világ, melynek máig rabja vagyok – mondta sejtelmes mosollyal a szája szélén Boglárka, miközben halk nevetése csengésével együtt rázkódtak barna fürtjei.

– De folytathatnám tovább is a sort… Apukám nagy zenerajongó, így tehát bármilyen rendezvény vagy esemény van készülőben Lepsényben, abból a zene nem maradhat ki. Az ilyen alkalmakkor a volt középiskolai énektanárommal és zenekarával szoktunk fellépni, mint ahogy a legutóbbi bölcsődei átadásnál is történt. Sokat köszönhetek neki!

A muzsikus gyerekfejjel nekiáll, tanul, gyakorol, tanul, gyakorol, ám a szorgalom mellett a tehetség, no meg a körülmények szintén befolyásolják a jövőjét, hogy mi lesz belőle: boldog zenész, zenetanár vagy csupán álmokat kergető. Boglárka szerencsésnek mondhatja magát, hiszen családja a kezdetek óta mögötte áll.

– A szüleim már gyerekként észrevették, hogy van tehetségem az énekléshez, ezért mikor pályaválasztás elé kerültem, ők támogattak mindenben. Lényegében ők buzdítottak, hogy harcoljak az álmaimért. Elsősorban komolyzenét kezdtem el tanulni a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnáziumban, ahova 2 évig jártam, míg be nem fejeződtek az általános iskolás éveim, s ezt követően (2015-ben) a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban folytattam tanulmányaimat, ahol már könnyűzenei éneket tanultam, amelyben teljesen megtaláltam önmagam: számomra az éneklés az öröm forrása. A négy évem alatt zongorázni és dobolni is tanultam – mesélte, mindeközben tengerkék szeme csak úgy ragyogott.

Persze a zenei pálya sem mindig fenékig tejfel, mint oly sok más életpálya, itt is lehetnek buktatók. Mint ahogy ő is fogalmaz: eddig is voltak hullámvölgyek és ezután is lesznek.

– 2019-ben fejeztem be itt a tanulmányaimat. Ezt követően még az iskolai formációnkkal tartottuk a kapcsolatot, de mikor elértünk volna ahhoz, hogy komolyabb fellépéseink legyenek, sajnos beütött a Covid, de nem adtam fel! Az iskolából megismert barátnőmmel, Micza Georginával – aki szintén énekes volt a zenekarunkban – összeálltunk, és elkezdtünk pár zenét feldolgozni, amelyet bárki meghallgathat a legnagyobb zenei portálon. Engem sosem érdekelt kimondottan a hírnév. Nagyon sok felkérést kaptam, hogy szerepeljek különböző tehetségkutatókon, de én mindig is úgy voltam vele, hogy szeretem azt csinálni, amit akarok, szabadon, kötöttségek nélkül, amivel másoknak örömet, szórakozást adhatok. Hamarosan pedig érkezik az első komolyabb klipem is, amelyben egy igen jelentős dalfeldolgozással készülök, melynek főszerepében egy 67-es Impala szerepel. Nem sok ilyen autó van az országban, szóval nagyon izgatott és boldog vagyok, amiért sikerült a forgatásra egy ilyen csodajárgányt találni. Hogy melyik számról van szó, az pedig egyelőre legyen meglepetés!