Merjük leselejtezni, ha már nem kell!

Nos, ha nem idegen az érzés, akkor bízom abban, hogy cikkünk amellett, hogy esetleg megmosolyogtató, talán még hasznos is lesz. Kezdjük az elején, mi lehet az oka annak, hogy a kibolyhosodott, néhol kinyúlt, lyukas pulcsi nyugodtan pihenhet a gardrób polcain, az „ezt még felveszem valahová” címszó alatt.

Annak érdekében, hogy ne mély pszichológiai ok-okozatokat és összefüggéseket boncolgassak, hogy miért tartjuk meg a használati tárgyainkat, inkább leegyszerűsítem a témát: sajnálat és ragaszkodás. E kettő miatt leginkább. 

Ha ezeken azonban felülkerekedünk, jóval könnyebb dolgunk lesz reggelente a szekrény előtt azon gondolkozva, hogy mit vegyünk ma fel. A hosszú perceket igénybe vevő, döntésképtelen helyzet egykét percre redukálódik, és máris jobban indul a nap. 

Mit javasolt tehát tenni ennek elérése érdekében? Roppant egyszerű: kipakolni mindent, három kategóriába csoportosítva a ruhákat, cipőket és táskákat. Az első a szeretett, rendszeresen viselt és kihasznált kupac, a második a nagyon ritkán hordott, a harmadik pedig a megvásárolt, de sosem hordott kupac, amitől egyúttal el is búcsúzhatnak. Ezek elajándékozhatók, adományozhatók vagy épp eladhatók. 

Mindhárom alternatíva jobb, mint a szekrényben állva várni, hogy a ruha egyszer egy jobb sorsra legyen érdemes. Eredményében pedig egy rendezett, átlátható, kihasznált ruhatárat tudhat magáénak az ember.