Honvédkadétképzés

2022.02.01. 18:00

Méltó pályának tartják a honvédelmet az árpádosok

Manapság, amikor a szakiskolai képzések átalakulnak, mert egyes képzéstípusokra nagyobb igény mutatkozik, a honvédkadétképzés stabil pontot jelent, hiszen felfutóban van hazánkban és biztos jövőt ígér a fiatalok számára.

Gyimóthy Levente

Forrás: Monyoródi Gábor zls.

Így látja ezt Tóth Ágnes, a székesfehérvári SZC Árpád Technikum és Szakképző Iskola általános igazgatóhelyettes is, aki szerint a kadétok oktatásában részt vállaló kollégái igen hamar ráálltak a katonai stílusra. Hiszen, ők is tapasztalják benne az intézmény felemelkedési lehetőségét,,,brandje” erősítését.  Annak is örülnek, hogy egyre több újságcikk, riport lát napvilágot iskolájukról a képzéssel kapcsolatban. 

Az ,,Árpádban” jelenleg három évfolyam érintett e téren: tizenegyedikben egy fél, míg a kilencedik és tizedik osztályban teljes osztálylétszám mellett működnek. Nem lesz ez másként a jövőben sem: úgy tudni, már tervezik az újabb honvédkadét osztályt. A diákok képzésében a fehérvári MH43.Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred katonái is kiveszik részüket. – Eddig is jó viszonyt ápoltunk a honvédséggel, így még inkább szorosabbá válik kapcsolatrendszerünk – mutat rá a tanerő, arra is emlékeztetve: a katonai alapismeretek régóta választható érettségi tárgy náluk. Sok diákuk vett részt honvédelmi szakkörökön és a kollégáik kezdettől fogva az ügy mellé álltak. Arra a kérdésre, hogy sikerült-e hamar ráállniuk a tanároknak erre a képzéstípusra, a válasz egyértelműen igen volt. Néhány órás továbbképzést végeztek el Szolnokon, amely a képzést is előmozdította, ezáltal jobban beleláttak a tananyagba. 

A 26, olykor 30 fős osztályok iránt a kadétok ,,civil” diáktársai is sűrűn érdeklődnek. Akadt, hogy valaki menet közben szeretett volna becsatlakozni a képzésbe. Legyen szó udvaron, tornacsarnokban, vagy aulában lebonyolított alaki kiképzésről, a katonaruhás emberek látványa fegyelmet, motivációt ad mind a kadétok, mind a többi diák számára. – A honvédkadét képzésben részt vevő osztályokban sokkal fegyelmezettebbek, önállóbbak a gyerekek: kitartásukat Béri Balogh Ádám ösztöndíjjal is honorálják a honvédelmi tárca részéről – most már a második félévtől a kilencedikesek is ösztöndíjasok. - A tanárok úgy vélekednek, ez a gyerekek tantárgyakhoz való hozzáállását is elősegíti: jobban odafigyelnek, a kollégákkal is kiegyensúlyozottabb a kapcsolatuk – taglalja az igazgatóhelyettes. Ugyanakkor, tanári oldalról is előszeretettel járnak a kadétosztályokba, mert nagyobb fegyelemmel szembesülnek.

- Mióta főállású katonák oktatnak, erősödött a képzés presztízse. Így azoktól tanulhatnak a gyerekek, akik ,,benne vannak” a honvédelem mindennapjaiban. Emellett, egyszerűbben el tudják dönteni, mely területen szeretnének tovább haladni, milyen irányban képzelik jövőjüket – fejti ki Tóth Ágnes. 

Forrás: Dömsödi Richárd ha.

Kalocsa Margit és Póka Imre Ádám tizedik H évfolyamos kadétok az Árpádban. Mindketten meglehetősen elszántak a honvédelmi pálya iránt. Félévük nemrég zárult és izgalommal tekintenek a folytatásra. – Több ismerősöm is motivált, de például egyik nagyszülőm második világháborús pilóta volt. Ez a tény is ebbe az irányba terelt – újságolja a kadétlány. Margitnak már általános iskolában volt szerencséje katonai bemutatót látni. Akkortájt fogalmazódott meg benne: ez egy olyan tiszteletre méltó pálya, amelyet szívesen csinálna. – Nagyon motivált, hogy erre a szakra jöjjek: családok, barátok ajánlották, hogy megéri itt tanulni, mert sok plusz dologgal is jár. Nyilván, jól el lehet helyezkedni, ha valaki erre a pályára lép – mondja Imre, akinek barátai is örültek, hogy kadét lett. Itt figyelemre, fegyelemre tanítanak: ez tetszett nekik leginkább és lehet, később megpróbálják ők is – ecseteli.

Forrás: Dömsödi Richárd ha.

Margitot leginkább a közelharc oktatás kötötte le, emellett igencsak várja, hogy újra lövészetet tanulhasson. – Engem is a lövészet és a közelharc vonz, de a képzés alaki része is elég izgalmas – mondja Imre. A diákok a temérdek programban, kirándulásban is örömüket lelik. – Legutóbb egy, durván 17 kilométeres doni megemlékezési meneten vettünk részt és ösztönzően hatott – nyilatkozza a kadétlány.   A diákok altiszti akadémiára ,,gyúrnak”. Kalocsa Margit a katonai rendészetben, míg Póka Imre a híradó, infokommunikáció vonalán ,,masírozna” tovább. ,,Aztán még lehet bármi belőle – teszi hozzá utóbbi diák, aki szerint sokkal több ilyen óra kellene a katonákkal, nem csak heti négy. Mindketten úgy látják, sokat változtatott, hogy az eltelt félévben már honvédek is oktatták az osztályközösséget, hiszen ez számukra a vizsgákban is nagy segítséget jelent... 

Mi pedig további kadéttanulmányaikhoz, álmaik megvalósításához erőt, egészséget és nem kevésbé katonaszerencsét kívánunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában