Csendben, zenben Fehérváron

Szaladják „Taikyo” István számos településen, a többi között Székesfehérváron is tart elvonulásokat. Nevének harmadik tagját mesterétől kapta, jelentése: Nagy Tudat.

– Nyugtalan voltam, állandóan felvetődött bennem a kérdés, hogy miért élünk, mi ez az egész, amiben vagyunk. Egyszer csak azzal szembesültem, van válasz, egy intuitív válasz. Így kapcsolódott össze a művészet iránti rajongás és a zen – meséli az egykori filmes szakember, Balázs Béla-díjas operatőr, aki többek között a Hídember című produkcióban is dolgozott. Alig több mint húsz éve még a képalkotásban kereste a harmóniát, ma már a mahájána buddhizmusból eredeztethető tanban, rendszerben, azaz a zenben. Egyéves gyakorlás után az ezredforduló környékén Dobogókőn részt vett a japán mester Shodo Harada Roshi által tartott elvonuláson. Azóta megjárta Japánt is, mint mondja: – A zennek és a művészetnek van egy rendkívül szoros kapcsolata. A zennel átitatott japán művészeteken keresztül jutottam el a zenhez…

– Az elcsendesedés során minél inkább eggyé válunk a légzésünkkel, annál inkább megnyugszik a tudatunk. Egyre inkább megjelenik az öröm, a szeretet, a kreativitás. A fókusz a kilégzésen van. A kilégzésünk a csendesedéssel hosszabbá válik. Tehát a hosszú kilégzés az oka annak, hogy a tudat megnyugszik, és éppen ezért dohányzik az emberek egy része. A zen célja, hogy megnyugtassuk a tudatunkat. A hétköznapi életben rendkívül sok teher nehezedik ránk, és emiatt nyugtalanok, szenvedéssel teliek vagyunk. Fájdalmak, keserűségek, aggodalmak vannak bennünk. Ezeket tudjuk feloldani a gyakorlás segítségével. Amikor kellőképpen elmélyül a gyakorlásunk, akkor egy sokkal nagyobb távlatot kapunk az életből, mint amit a hétköznapokban meg tudunk élni. Boldog és harmonikus, tiszta tudattal rendelkezünk, amiben nincsen teher.

A pandémiás időszak után mind többen jelentkeznek az elvonulásokra, az emberek elkezdték keresni, hogyan tudnának harmonikusabban élni. „Taikyo” szerint mindenki képes az elcsendesedésre, a kérdés, hogy az egyén mennyit hajlandó ezért tenni. De mi a siker értékmérője? – merül fel a kérdés, az egyszeri újságíróban, a mindennapok sodrában élő emberben. A mester frappáns választ ad: – Itt van a trükk, nincs szükség sikerre! Létezni tanulunk meg. Ha már mindenáron sikerről akarunk beszélni, az az, amikor megszűnik a tudatunkban lévő nyugtalanság. A változás néhány alkalom után már az adott ember járásán is látszik!

– A frusztrációink jó része abból adódik, hogy mindig van elképzelésünk arról, hogyan kell lennie a dolgoknak. A zen által nem ragaszkodunk ahhoz, hogy pontosan úgy következzen be, ahogy szeretnénk, és mivel nem ragaszkodunk az eredményhez, minden pillanatban tudjuk változtatni azt, hogy hogyan érjük el a célt. Ettől kreatívabbá válunk, a saját életünket vagy az alkotásainkat tekintve is.