Koronavírus Fejérben

2020.04.10. 07:30

Karanténban is gőzerővel készül az érettségire a gárdonyi Tündérszép, Dettre Anna

A Tündérszépek 2020 versenyünk Fejér megyei fordulóját tavaly októberben a 19 éves gárdonyi lány nyerte a helyi szakmai zsűri döntése alapján. Anna jelenleg az érettségi előtt áll, aminek sorsát a koronavírus-fertőzés jelentősen befolyásolhatja.

Elekes Gergő

A 18 éves szépség lenyűgözte a megyei forduló zsűrijét

Forrás: Dettre Anna

Mennyiben változott meg az életed a Tündérszépek óta?

– Többségében inkább az interneten kerestek meg az emberek, a közösségi oldalaimon nagyon sok üzenetet kaptam a verseny óta, jól esett, hogy sokan szurkoltak nekem. A környékünkön az is előfordult, hogy felismertek az utcán, nem egyszer „Jaj, Te voltál az újságban!” felkiáltások hangzottak el a jelenlétemben. Ezeket leszámítva azonban jelentős változások nem történtek az életemben, mivel idén érettségiznék, így elsősorban korábban is és most is a tanulmányaimra próbáltam fókuszálni.

Anna egyik versenyfotója
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Mennyiben befolyásolta az életedet a kialakult koronavírus-helyzet? Hogy telnek a kijárási-korlátozás alatt a napjaid?

– Nagyon örülnék neki, ha minél hamarabb vége lenne ennek a helyzetnek, és minden visszatérne a normális kerékvágásba. Jelenleg minden fontos hozzátartozómmal, barátommal rendszeresen tartom a kapcsolatot, leginkább az interneten beszélgetünk vagy felhívjuk telefonon egymást.

A napjaim legnagyobb részében tanulok, de emellett igyekszem időt fordítani a kellő mennyiségű sportra, persze kizárólag itthon, illetve a karantén alatt felfedeztem a videojátékokat is, ami annyira megtetszett, hogy tervezem a jövőben, hogy egy saját csatornát építek erre.

A 19 éves szépség lenyűgözte a megyei forduló zsűrijét
Fotó: Dettre Anna

Ha jól tudom, érettségi előtt állsz. Mennyire nehezíti meg a felkészülésed az online oktatás? Egyáltalán hogy zajlik maga az oktatás Nálatok?

– Valóban, remélhetőleg idén fogom befejezni a gimnáziumot. Úgy érzem, már sikerült alkalmazkodnom a helyzethez, szerencsére az anyagok átismétlése egyedül is megy, ha mégsem, az osztálytársak tudnak segíteni. Az oktatás párhuzamosan zajlik a Kréta és a Moodle rendszerek segítségével, ezeken keresztül kapjuk meg a feladatokat és a hozzájuk tartozó segédanyagokat. Ami valóban megnehezíti a felkészülést, az a bizonytalanság, amiben jelenleg élünk, nagyon nehéz így motivációt találni és minden nap ugyanolyan erőbedobással készülni a megmérettetésre. Mivel mérnöki pályára készülök, határozott célom van, ebbe tudok kapaszkodni a kellő motiváció fenntartásában. Bízom benne, hogy hamarosan végső döntés születik az érettségikről.

Miért pont a mérnöki pálya?

– Olyan egy-másfél éve egyszer csak kipattant a fejemből az ötlet. Olyan hivatást próbáltam találni, amiben sok lehetőség rejlik, és esetleg köthető a gasztronómiához is.

Ezek szerint a konyha is vonz?

– Igen, nagyon szeretek főzőcskézni, de még van hova fejlődnöm.

Gondolom e téren édesanyád volt a követendő minta?

– Kétségkívül ő is nagyon jól főz, de apukámmal főztem együtt sokszor, amikor kisebb voltam, így inkább ő volt a példa.

Anna a koronavírus idején is igyekszik mindig mosolygós maradni
Fotó: Dettre Anna

Itt a húsvét. Miként fogjátok ünnepelni a családoddal?

– Vélhetően szűk családi körrel fogunk együtt ebédelni, a kishúgomnak elrejtek pár finomságot a kertben, illetve egymást is meglepjük majd néhány aprósággal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában