Nemzetközi Babahordozó Hét

2019.10.12. 07:15

Tréninggel kezdtek az anyukák

A Nemzetközi Babahordozó Hét péntektől vasárnapig tart A Szabadművelődés Házában.

Bokros Judit

A péntek délelőtti megnyitón Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok köszöntötte a megjelenteket, rámutatva, hogy a Családok évében Fehérváron is sok egyéb rendezvényt szerveztek már. A házigazdák nevében a ház igazgatója, Kiss Dorottya, a Székesfehérvári Babahordozó Klub részéről pedig Ságiné Szabó Viktória köszönték meg az együttműködést. A napi program mindjárt egy mamákat (s rajtuk keresztül a babákat is) átmozgató programmal kezdődött: a kangatréninget Gálffy Anna vezette.

A kangatréning is hordozott babákkal történt
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ezt követően, a színházteremben Roszik Linda klinikai szakpszichológus várta beszélgetésre a leendő és gyakorló édesanyákat, Gyermekágy: a rózsaszín ködtől a kétségbeesésig címmel. Több érdeklődő – köztük várandós és kisgyermekes anyukák, s néhány apuka – hallgatta, milyen változások következnek be a szülés után a férfiak és a nők életében. A szakember elmondta, miért kiemelt a gyermekágyas időszak, amikor is komoly pszichoszociális alkalmazkodásra van szükség a friss édesanya részéről. Kihívás lehet számára belehelyezkedni az új szituációkba, vagy elfogadni a megváltozott testalkatát. Sok az elbizonytalanító tényező, ezért nehézségek is előfordulhatnak. Ezek között vannak teljesen normálisak és gyakoriak, vannak viszont olyan állapotok, amelyekkel jobb szakértőhöz, orvoshoz fordulni. Roszik Linda azt is elmondta: jó, ha az anyukák az első nehéz hetekben más, hasonló helyzetben lévő nőkkel tudnak találkozni. Erre valók például a mamakörök, vagy éppen a Székesfehérvári Babahordozó Klub.

Az esemény – amelyre ingyenes a belépés – szombaton és vasárnap folytatódik. Az előadások, foglalkozások mellett vásár, valamint szoptatási, babahordozási tanácsadás is várja az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget