Programajánló

2019.05.27. 15:30

A cukorbetegség lelki okairól lesz előadás Fehérváron

A Fejér Megyei Cukorbetegek Egyesületének szervezésében Habis Melinda szakpszichológus tart előadást, amelyen a cukorbetegséget a lelki oldaláról mutatja be. Az esemény május 28-án kedden 16 órakor kezdődik a Civil Központban.

Borsányi Bea

A stressz felgyorsíthatja a cukorbetegség kialakulását

Fotó: Shutterstock

A KSH adatai szerint míg 2003-ban 10 ezer magyar felnőttből 627 volt cukorbeteg, 2015-ben már 1243-an jártak orvosnál diabétesz miatt. A gyerekek közül szintén kétszer annyian küzdenek a kórral, mint másfél évtizede. A cukorbetegség önmagában is nagy pszichés terhet tesz az érintett vállára, az ehhez társuló lelki bajok miatt pedig a beteg sokszor kevésbé tudja kezelni diabéteszét, ezért fontos a pszichés problémák korai felismerése és kezelése.

A stressz felgyorsíthatja a cukorbetegség kialakulását
Fotó: Shutterstock

Mára már az is bizonyított tény, hogy stressz hatására idő előtt megjelenhet a cukorbetegség. Ez nem azt jelenti, hogy minden stresszel élő előbb-utóbb diabéteszes lesz, csupán azt, hogy ha megvan a genetikai hajlam és más kockázati tényezők is jelen vannak az életünkben, a stressz felgyorsíthatja a folyamatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában