Jó, ha sokat mesélünk az alfásoknak

2019.03.15. 07:05

Legyen minőségi és mennyiségi idő is, amit a gyerekünkkel töltünk

Az Alfa generációhoz tartozó gyerekek jellegzetességei például a gyors élettempó, a fejlett digitális kompetenciák.

Bokros Judit

Az Alfa generáció a 2010 után született gyerekeket takarja. Szokás őket digitális bennszülötteknek is nevezni, mert hamar és szinte magától értetődően kezelik az okoseszközöket. Az Alfák igényeire, jellemzőikre világít rá egy Kádár Annamária pszichológussal, adjunktussal készült interjú az Anya a hős című blogoldalon.

A közös evés is összehozza a családot, de csak ha közben nincs kütyüzés
Fotó: Pixabay

A szakember szavaiból kiderül, hogy az említett gyerekek egyik jellemzője a gyors élettempó. A programok sűrűsége, a környezeti hatások miatt olyan, mintha ezek a gyerekek szinte folyamatosan egy akciófilmben lennének, amelynek ők a főszereplői. Éppen ezért gyors alkalmazkodóképességre van szükségük, ráadásul a szabad játékidejük is csökkent. Mindig van valami elfoglaltság, vagy a digitális tér szippantja be a kicsiket, ezért nincs alkalmuk kötetlenül tenni, venni, a szabadban tevékenykedni. A sok inger miatt pedig hamar kifáradnak, nem tudnak eleget pihenni.

Kádár Annamária szerint nagyon fontos lenne, hogy a szülők minél korábban és minél többet meséljenek könyvből vagy fejből ezeknek a gyerekeknek, mert a hallott mese által fejlődik a belső képalkotásuk. Az is lényeges, hogy a sokat hangoztatott minőségi idő mellett mennyiségi idő is legyen, tehát a szülők foglalkozzanak eleget a gyerekükkel. A közös együttlétek idejét pedig nem szükséges mindig programokkal telezsúfolni, hogy a család megélhesse a spontán létezés, játék örömét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában