Visszatérés a normalitásba

2022.08.10. 12:19

Újra megrendezik Erdély legnagyobb kulturális fesztiválját, a Kolozsvári Magyar Napokat

A koronavírus-világjárvány utáni normalitásba való visszatérés jegyében szervezik a 13. Kolozsvári Magyar Napokat - közölték a szervezők a hét végén kezdődő nyolcnapos rendezvénysorozatot meghirdető keddi sajtótájékoztatón.

Lénárd József a Knock Out együttes koncertjén a Kolozsvári Magyar Napokon 2018-ban

Forrás: MTI

Fotós: Biró István

Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója elmondta: Erdély legjelentősebb kulturális fesztiválján 60 helyszínen 450 programmal várják az érdeklődőket, és ezzel megpróbálnak visszatérni abba a kerékvágásba, amelyben 2019-ig haladtak. Megjegyezte: a programokat 150 partnerszervezettel közösen szervezték. 

Immár hagyományosan "fesztivál a fesztiválban" a Szent István-napi Néptánctalálkozó, idén azonban egy másik fesztivált, a Magyar Egyházzenei Fórumot is a magyar napok keretében szervezik meg.

A programigazgató elmondta: a Farkas utca felújítási munkálatai miatt módosítani kellett a fesztiválutca megszokott helyszínein: idén a Farkas utca bekötőutcáin szervezik meg a kézműves- és könyvvásárt. A turisztikai vásár Magyarország kolozsvári főkonzulátusának az udvarára költözik, ahol fröccsteraszt is berendeznek.

Szabó Lilla kitért arra is, hogy idén a magyar napok alatt a Házsongárd Alapítványnak gyűjtenek adományokat. A közönség karszalag vásárlásával támogathatja Dsida Jenő költő kriptájának a felújítását.

Kolozsvár főtere a város egyik jelképének számító Szent Mihály plébániatemplommal
Forrás: Kiss Gábor / MTI

A magyar napok keretében augusztus 13-án avatják fel az Európai Unió és a magyar állam támogatásával felújított főtéri Szent Mihály plébániatemplomot, Kolozsvár egyik jelképét. 

Regisztráció alapján 20 fős csoportok látogathatják a templom tornyát is. A programigazgató megjegyezte: a fesztivál legtöbb programja ingyenes, de a színházi előadásokra jegyet kell váltani, valamint több programra is regisztrálni kell. A magyar napok programja a Magyarnapok.ro honlapon böngészhető.

László Eszter, a Hagyományok Háza erdélyi hálózatának irodavezetője elmondta: első alkalommal szerveznek folkudvart a Kolozsvári Magyar Napokon. A Református Kollégium udvarára várják a néphagyományok, a népzene és a néptánc kedvelőit. Megjegyezte: az idén ötvenéves magyarországi, valamint a 45 éves kolozsvári táncházmozgalmat idézik fel.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: a város 600 ezer lejjel (48,3 millió forint) támogatta a magyar napok megrendezését, és a szervezési kérdésekben is igyekeztek minden segítséget megadni a Kincses Kolozsvár Egyesületnek.

A Kolozsvár főterén felállított nagyszínpadon többek között olyan fellépők koncerteznek, mint a Republic, a Budapest Klezmer Band, a Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony János, a Pokolgép és a Bagossy Brothers Company.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában