2022.12.14. 11:10
Iskolatársai is féltek az anyagyilkos tinitől
Tizenéves fia ölte meg az anyját Fülöpjakabon hétfőn.
Forrás: Origo
Fotó: Polyák Attila
A helyiek elmondták, hogy a nő új élettársával és gyerekeivel csak nemrég költözött a faluba, így a legtöbben még csak látásból ismerték őket.
Azonban több embernek is feltűnt, hogy a hetedik osztályos fiúgyerekük nehezen találta a helyét a közösségben,
Ritkán járt iskolába, fiatal kora ellenére dohányzott, egyesek szerint pedig már ránézésre is kifejezetten agresszívnak tűnt.
„Az anyja vette neki a cigit, akivel a gyerek többször is csúnyán beszélt”
– mondta el a helyi vendéglőben dolgozó fiatal nő.
Az iskola előtt is többen beszélgettek az esetről, elmondták, hogy ismerték a fiút látásból, egy osztállyal alattuk járt, és már elsőre is ijesztőnek tűnt nekik.
„Az egész gyerek olyan furcsának tűnt, már a tekintete is agresszív volt. Beismerem, hogy amikor először megláttam, megijedtem tőle, bár nem beszéltünk sokat. Októberben költöztek ide, úgy tudom, van egy testvére is. De azt hallottam, nem szívesen lakott itt”
– mondta el a lány.
A teljes cikket az Origo oldalán, ide kattintva lehet elolvasni.
Krimi
- Rohantak a mentők: 6 ájult iskolás feküdt az úttesten Mezőcsáton
- Nyomoz a rendőrség: életveszélyesen megvertek egy 10 éves kisfiút az iskolatársai
- Erre nincsenek szavak: lánya holttestével viccelődött a kétszeres gyilkos apa
- Köddé vált a kockásfülű nyúl – pofátlan csalást lepleztek le a dühös szülők
- Brutális felvétel: métereken át tolt maga előtt egy kocsit a vonat