Még keresik a két kiképzőt

2022.07.05. 13:49

A rácalmási vízi baleset nem az első a Kis-Dunában

Szolgálati feladataik ellátása során tűnt el két bv-s szakember a vízben Rácalmáson, a Kis-Duna-ághoz tartozó területen július 4-én délelőtt.

A legfrisebb hírek szerint már a TEK irányításával keresik a büntetés-végrehajtási szervezet Kis-Dunában elmerült két munkatársát. Egyelőre azonban ez nem vezetett eredményre - közölte kedden az MTI-vel a Terrorelhárítási Központ (TEK), amely a belügyminiszter kijelölése alapján a kutatást irányítja. A közlemény szerint a speciális eszközök - a drón- és a szonártechnika - sem mutattak emberi életre utaló körülményt, ezért a víz alatti kutatást felfüggesztették.

A büntetés-végrehajtási szervezet, a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai a felszínen és a part mentén továbbra is jelentős erőkkel keresik a 29 és a 34 éves szakembert. A TEK közlése szerint Rácalmáson, a Kis-Duna hídnál a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet és a Márianosztrai Fegyház és Börtön egy-egy munkatársa - egy kutyavezető és egy kutyakiképző férfi - szolgálati ebek kiképzése közben, hétfő délelőtt 11 óra körül, eddig ismeretlen okból, a vízben elmerült.

A víz alatti kutatás, mentés munkálatainak megszervezését a TEK főigazgatója, Hajdu János a helyszínen irányította. A TEK feladata - többek között - hogy megteremtse azokat a személyi, technikai és műszaki feltételeket, melyek mellett a búvárok a lehető legbiztonságosabban végezhetik a kutatást, amit a víz - felszínről részben nem látható - erőteljes sodrása és többirányú áramlása tesz rendkívül nehézzé és veszélyessé

 - írták.
A kutatás tervezésébe, előkészítésébe és végrehajtásába a TEK koordinálásával a katasztrófavédelem munkatársai, a Havaria Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület mentőbúvárjai és a dunaújvárosi speciális mentők kapcsolódtak be.
A történtek körülményeinek vizsgálatát a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitányság folytatja - olvasható a közleményben.

Több tragédia történt már ezen a helyszínen  Az első, amiről írást találtak, még a múlt század elején: az 1920-as évek elején egy jól úszó fiatalember próbált kimenteni egy bajba jutott hölgyet a Kis-Duna rácalmási szakaszának ezen a részén. Az asszony kijutott a partra, a fiatalember viszont elragadták a hullámok. Egy 12 éves kisfiú tragédiája is megrázta a települést 1983-ban. Juniális volt a folyóparton ebben az évben is, és a fiúcska elkóborolt a parton. A szülők, rokonok tűvé tették az egész partot és szigetet, de csak a ruháját és a cipőjét találták meg a parton. A kisfiút is a víz ragadta el. 2005. július 15-én szörnyű tragédia történt. Két nevelőotthonban élő fiatal fiú merült el ezen a szakaszon. A közelben horgászó fiatalok próbálták megmenteni a fuldoklókat, de csak egyiküket sikerült partra hozniuk, a másik 15 éves fiú elmerült a folyóban, napokkal később találták meg. 2008 július 15- én egy négytagú társaság került bajba, egyikük kiúszott, két ember úgy segítettek partra, negyedik társukat viszont eltűnt, sosem találták meg. 2011. augusztus 13-án a tragédiák emlékére Fischer József és Molnár János közösen készített lélekharangját avatták fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában