Gazdaság

2017.05.03. 18:30

Székesfehérvár elkötelezett híve a duális képzésnek

A városházán tartotta kihelyezett ülését tegnap a Duális Képzési Tanács, amely az országban 2015 óta jelen lévő gyakorlatorientált képzéstípust koordinálja.

V. Varga József

A képzési tanács tagjait Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte. Amint kifejtette: a város számára kiemelten fontos ez a képzési forma. A magyar gazdaság egyik legfontosabb ipari és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokat is magában foglaló vidéki központja komoly munkaerőhiánnyal küzd, jelenleg 2500-3000 üres álláshellyel lehet számolni; a százezres város 70-75 ezer álláshelye pedig jól jelzi a gazdaság fontosságát, amely 30-35 ezer környékbeli munkavállalónak is munkát ad. A heterogén összetételű gazdaság nagy biztonságot ad Székesfehérvár fejlődéséhez, de egyúttal azt is jelenti, hogy a település csak akkor tud fejlődni, ha helyi gazdasága fejlődik.

Rudnay János, a képzési tanács elnöke külön is köszöntötte Bihall Tamást, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési ügyekért felelős alelnökét, a kihelyezett ülés vendégét. A két éve létrehozott tanács munkájának céljával kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a kis piaccal bíró országunknak versenyben kell állni a többi ország piacával. A versenyképesség pedig, mint kiemelte, attól függ, milyen szakképzett munkaerőt tud az ország a gazdaságnak kínálni, amelynek kulcsszava a minőség. A képzési tanács felelőssége, hogy ezt a minőséget garantálja. Megtudtuk, hogy a grémium most először ülésezett a fővároson kívül. vv

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget