Gazdaság

2014.05.11. 17:51

Egyszerű recept a sikerre

Budapest, Pusztaszabolcs, Szolnok – Business Superbrands díjazott lett a Stadler. Az elismerés minden dolgozót illet.

Klecska Ernő

Idén hetedik alkalommal ítélték oda hazánkban a Business Superbrands díjat, melynek egyik díjazottja a Stadler Rail Csoport lett. Az elismerést évről évre azon vállalatok kapják meg, melyek iparágukban a legkiválóbb teljesítményt nyújtják. A Stadler ma Magyarországon egyrészt a hazai járműgyártó ipar egyik legaktívabb beruházójaként és munkahelyteremőjeként, másrészt a hazai vasúti üzemeltetővállalatok egyik legjelentősebb beszállítójaként van jelen.

A Superbrands a világ legjelentősebb márkaértékelési rendszere, amely közel 90 országban azonos ismérvek alapján díjazza a vezetőmárkákat. A jelöltekről egy független és önkéntes szakértőkből álló bizottság dönt a Bisnode csoport által létrehozott kockázatossági mutatószám, az éves árbevétel valamint szakmaiszervezetek által tett ajánlások alapján.

Serényi János, a Superbrands Bizottság elnöke a díj odaítélésének hátterével kapcsolatban a következőket mondta el: „A Superbrands körbe tartozó cégek közös ismérve, hogy folyamatosan teremtenek új értéket a tevékenységük területén. Így van ez a Stadler esetében is. A vállalat rengeteget tett és tesz azért, hogy jelentős számú hazai munkaerőt foglalkoztató – Budapesten, Pusztaszabolcson és Szolnokon meglévő–érdekeltségei a cégnek és a működési környezetüknek egyaránt növekvőértéket biztosítsanak. Ezt – többek között – jól mutatja az a tény is, hogy a Stadler az elmúlt esztendőkben is képes volt terjeszkedésre, folyamatos megújulásra. Mindez egy olyan időszakban történt, amikor a vasúti járműgyártó ipar szinte az egész világban kénytelen volt fájdalmas kihívásokkal megküzdeni.”

Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója hozzátette: „Igen nagy elismerés számunkra a Business Superbrands díj elnyerése. Lassan 10 éve vagyunk jelen a piacon, és az induláskor úgy vélem senki nem gondolta, hogy a cégcsoport ilyen gyors és jelentős fejlődésen képes végigmenni Magyarországon. Számunkra mindig is fontos volt az üzleti megbízhatóság, a minőségi járműgyártás és a korrektség, én hiszek abban, hogy eddig is ez volt, és a jövőben is ez lesz sikereink záloga.”

A Stadler Rail Csoport Magyarországon 2005 decembere óta van jelen. Az elsőként megalapított budapesti vezérképviselet mellett 2007-ben kezdte meg működését a csoport pusztaszabolcsi karbantartóbázisa, amelynek feladata a magyar piacon értékesített Stadler járművek karbantartása, illetve 2011 óta a MÁV kötelékébe tartozó Bombardier Talent motorvonatok szervízelése. 2009-ben zöldmezős beruházással létrejött a Stadler szolnoki vasúti járműgyártó üzeme, amely a saját gyártású motorvonatokhoz gyárt készre festett alumínium kocsiszekrényeket. A cég Magyarországon több mint 450 munkavállalót foglalkoztat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!