Gazdaság

2013.09.04. 15:35

Sokat romlott az adózási morál

Fejér - Minden korábbinál több, 357 200 adóvégrehajtás van folyamatban, 4,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt.

Klecska Ernő

Az adóvégrehajtással érintett tartozás összege egy év alatt ennél is jóval nagyobb mértékben, 22,8 százalékkal növekedett. Ez év július végén az adóvégrehajtásokkal érintett összeg megközelítette az ezermilliárd forintot (976,7 milliárd). Egy évvel korábban az ilyen irányú hatósági intézkedések 795,3 milliárd forintról szóltak - tájékoztat a feketelista.hu.

Fejér jól áll, az első százban csak 3 megyei vállalkozás van - lefoglalt gépkocsik az adóhivatal székesfehérvári telepén (Fotó: Nagy Norbert)

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön nyilvántartásban szerepelteti a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló nagy összeggel tartozó (100 millió forintot meghaladó) cégek és magánszemélyek adatait. Ez a céglista egy év alatt 11,7 százalékkal, szám szerint 193 vállalkozás nevével bővült, és elérte az 1836-ot. Fél évnél (180 nap) régebben fennálló adótartozásuk összege 8,8 százalékkal növekedett, és jelenleg 786,9 milliárd forintra rúg. A nagy összegű, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek száma (4066) is meghaladja az egy évvel ezelőttit (3749), ám tartozásuk összege ez idő alatt 213,5 milliárd forintról 189,8 milliárd forintra csökkent.

Ha az adózónak lejárt esedékességű adófizetési kötelezettsége keletkezik, a NAV haladéktalanul megindítja az adó-végrehajtási eljárást. Ennek különböző formái lehetnek, így: inkasszó, jövedelemletiltás, gépjárműfoglalás, ingatlan-végrehajtás. Ha ezek az adminisztratív intézkedések nem vezetnek eredményre, az adóvégrehajtás helyszíni eljárással, a vagyonelemek felkutatásával, foglalásával folytatódik.

Az idén július végéig az egy évvel korábbihoz képest 7 százalékkal több adó-végrehajtási eljárást indítottak, 21 százalékkal nagyobb összegű adótartozás behajtására. Az inkasszós bevételek 6 százalékkal, a jövedelemletiltásokra befolyt összegek 10,3 százalékkal növekedtek. Az árverések bevételei viszont 4,4 százalékkal elmaradtak a megelőző évitől. A NAV tájékoztatása szerint egyre nehezebb, időigényesebb a behajtás. Az adó-végrehajtási eljárást az adóhatóság az elévülési időn belül bármikor és akár többször is megkísérelheti.

Ha kiderül, hogy a gazdálkodó szervezet adótartozása behajthatatlan, az adóhatóság haladéktalanul intézkedik az adószám felfüggesztéséről, felszámolási eljárást, illetve cégtörlési eljárást kezdeményez az illetékes bíróságnál.

Az adóhatóság a behajtásra reménytelen követelések egyre jelentősebb hányadát, az úgynevezett engedményezési megállapodás alapján, átadja a Magyar Követeléskezelő Zrt.-nek. Jelenleg 13 700 felszámolás alatt álló cég 200 milliárd forint tartozását próbálják így behajtani. Adószakértők szerint azonban ennek az összegnek néhány százalékos elérésére is alig van esély.

- Az a tény, hogy folyamatosan növekszik az adóval tartozó, illetve már az adóvégrehajtás szakaszába került cégek száma, egyre nagyobb körültekintést igényel az üzleti világ szereplőitől. Ajánlatos, hogy mielőtt új kapcsolatot létesítenek, szerződést kötnek, alaposan ellenőrizzék kiszemelt partnerük üzleti morálját, pénzügyi helyzetét - fűzi a fenti információkhoz Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!