Gazdaság

2009.09.29. 06:14

Új munkahelyek, három milliárdos beruházás az autóiparban!

FMH - A már meglevő termelési kulturára alapoz az a mintegy hárommilliárd forintos fejlesztés Móron, mely a Rába és a német Fehrer által létrehozott vegyesvállalathoz kötődik.

B. Kiss László

Összesen mintegy 130 új munkahelyet jelent majd a városban az a kapacitásbővítő beruházás, melyet a németországi Fehrer, illetve a Rába Járműipari Holding által - a Rába alkatrész üzletága habosító üzemének bevonásával - alapított vegyesvállalat nevéhez kötődik. A Rába móri telephelyén, ahol jelenleg is több mint félezren dolgoznak, negyedszázados múltra tekint vissza az úgynevezett autóüléshab gyártása. Az üzem korábban az Ikarusé volt, s itt gyártották a legendás magyar márka buszaihoz az összes ülést - elevenítette föl lapunknak az előzméyneket Urbányi László ügyvezető igazgató, aki elmondta: a termelést hazánkban a kilencvenes évek elején megkezdő Suzuki számára is - legalábbis első körben - Móron készültek az autóülések. A habosítás azóta is zajlik az üzemben, de alacsony hatékonysággal.

A Rába és a Fehrer cég 2008 szeptemberében alapította meg közös vállalatát, melyből a németek 70 százalékban, a magyarok 30 százalékban részesednek. A Fehrer részesedése a fejlesztéshez szükséges tőkéből, a know-how-ból és a speciális berendezésekből tevődik össze, míg a Rábáé a sajátját a munkaerő és a jelenlegi gyártókapacitás apportja révén biztosítja - mondta el Urbányi László, aki egyszemélyben a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft.-ét és a vegyesvállalatot is vezeti.

A közös cég által eltervezett, több elemet magában foglaló, mintegy hárommilliárd forintos beruházás eredményeként a termelés a jelenlegi két és fél, háromszororosára növekszik. A fejlesztésnek köszönhetően a jelenleg gyártott, kilogrammonként 50-55 köbméternyi sűrűségű üléshab helyett a kilogrammonkénti 35-től 85 köbméterig terjedő spertumban lesznek képesek a terméket előállítáni, amely révén a korábbinál szélesebb vásárlói kör kiszolgálására törekednek. A kapacitásbővítés eredményeként évi 600-800 ezer szettnyi autóülés-habot gyártanak majd. A korábbiakhoz némiképp kitolódott a termelés megindításának határideje: 2010 januárjától fokozatosan futatják föl a gyártást a vegyesvállalatnál. Urbányi László szavai szerint 2012-2013-ra évi 25 millió eurós árbevétellel kalkulálnak. Lapunk megkérdezte: miként befolyásolja a vegyesvállalat terveit a gazdasági válság, amely a leginkább talán éppen az autóipart sújtja. Urbányi László válaszában elmondta: a közös céget a válság kibontakozása előtt alpították. A célok megvalósítását kétségkívül nem segíti az időközben beköszöntött recesszió. A tulajdonosok azonban - mint fogalmazott - továbbra is elkötelezettek a korábbi szándékok mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!