Horváth Ferenc szerint Újvárosban jól haladnak

2022.12.01. 14:24

A dunaújvárosiak edzője mindig az olaszoknak szurkol, de a vb alatt ezt nem teheti meg

Kispesten kezdett futballozni, a Vidiben lett élvonalbeli futballista, majd a piros-kékek játékosaként mutatkozott be a nemzeti együttesben. Futballozott komoly bajnokságokban, aztán edzősködni kezdett. Nyár óta a Dunaújváros szakvezetője, az NB III-ban. A tabella harmadik helyén várják a folytatást.

Horog László

Horváth Ferenc utoljára egy évvel ezelőtt, Kispesten dolgozott a legmagasabb osztályban

Forrás: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A kispestiek korosztályos gólkirályaként került alig 18 évesen Fehérvárra, Szalmássy Tamás alelnök szúrta ki az utánpótlásban remeklő labdarúgót. A Honvéd vezetői megorroltak a saját nevelésű támadóra, aki amúgy remek döntést hozott az átigazolással, lévén a válogatott csatárok és középpályások – Sallói István, Vincze István, Hamar István, Stefanov István, Illés Béla, Halmai Gábor, Pisont István - tömkelegével rendelkező kispestieknél esélye sem lett volna a csapatba kerülésre. A Gyorsan bizalmat kapott az élvonalban, a Sóstói Stadionban gyorsan kulcsfigura lett. A nemzeti együttes mezét összesen 32 alkalommal ölthette magára, játékos karrierje végeztével edzősködni kezdett, 13 együttest dirigált az első, második és harmadik vonalban. A nyáron szerződött Újvárosba, azt mondta, a projekt volt számára szimpatikus, amit Dobos Barna ügyvezető felvázolt. A Magyar Kupából gyorsan búcsúztak a Pécsvárad elleni, váratlan vereséggel, a bajnokságban azonban lőtávolon belül helyezkednek, a Hódmezővásárhely és a megyei rivális Iváncsa mögött.

A 49 esztendős trénert január 30-án állították fel az NB I-es Kispest kispadjáról. Amikor megjegyzem, a tavasszal biztosan nem gondolta, hogy a 2022-es ősz a harmadik vonalban érdekelt Dunaújváros FC szakvezetői székében találja, gyorsan válaszol.

- Valóban nem, de az edzők hosszú távon tervezhetnek előre. Aki erre adja a fejét, tisztában van azzal, hogy a mi munkánk olyan, mint a kutya vacsorája, vagy van állás, vagy nincs. Nyilván nem úgy érkeztem két éve Kispestre, hogy a meló ilyen gyorsan véget ér. Soha nem bánok semmit, azt sem, hogy anno elvállaltam a piros-fehérek irányítását, akiket a 2020-21-es szezon végén sikerült az élvonalban tartanom. Most nyáron NB II-es ajánlataim voltak, de nem tűntek komolynak, az NB I-ből nem kerestek. Tehát nem is volt olyan élvonalbeli lehetőség, amire nemet mondhattam volna, de amúgy sem gondolkodtam ebben. Gyorsan megegyeztem Dobos Barnával, tetszett, amit felvázolt. Azt, hogy építkezni kell, természetesen fontosak az eredmények, de nincs túlzott nyomás. A feladat az, hogy két éven belül kerüljünk fel a második vonalba, ami jogos elvárás. Ha előbb sikerül, az hatalmas siker lenne, de nem kötelező érvényű. A mai futballban meg kell becsülni, ha nem csak tüzet oltani hívnak, három-négy meccsre, hanem adnak két évet a munka elvégzésére. Itt bizalmat adtak, a célok világosak, elérhetőek. Az idei bajnokságban nehezítettek a körülmények, a bajnok sem jut fel automatikusan, hanem csak osztályozóval. Tehát nincs könnyű dolga a győztesnek, ahogy nem lesz az a következő bajnokság végén sem.

Két edzés között, a dunaújvárosi stadion főlelátóján. Úgy gondolja, jó úton jár együttesével
Fotós: Horog László / Fejér Megyei Hírlap 

Azt mondja, egyetlen új fiút sem könnyű beépíteni egy jól működő rendszerbe, ezúttal még nagyobb a feladat, hét-nyolc játékos érkezett, akiknek meg kell találni a helyét az együttesben.

- Nem vagyunk távol az első kettőtől, a csapat is alakul, úgy gondolom, időarányosan ott tartunk, ahol kell. Az első kettő még játszik egymással, rövidesen, tehát közelíthetünk, ha a félszezon végén nem hibázunk. A kupából kiesés természetesen csalódás volt egy megyei első osztályú gárda ellen, de nem omlottunk össze. Az MK-ban akkor vagy sikeres, ha megnyered, erre nem lett volna esélyünk. Sőt, arra sem, hogy messzire jussunk a sorozaton.

Játékosként, tétmeccsek kapcsán nincsenek újvárosi emlékei, mindössze egy edzőmérkőzés képei villannak fel, a Vidivel léptek pályára itt, felkészülési derbin. A hazaiak nyertek, továbbá a védők vele sem bántak kesztyűs kézzel, csíptek, rúgtak, haraptak. Amikor az acélvárosi foci a fénykorát élte, két évtizede, Horváth Belgiumban és a német Bundesligában szerepelt. Edzőként a Fradi utánpótlásában kezdett, aztán alacsonyabb osztályban, az NB III-ban folytatta, majd az NB II-ben, aztán jött a mesés bemutatkozás az NB I-ben, Kecskeméten. Később többször előfordult, hogy aktuális csapatától kivásárolták, annyira bíztak a szaktudásában, de előfordult, hogy idő előtt volt kénytelen távozni, az elmaradó eredmények miatt.

- Megjártam az összes osztályt, nincs olyan edző, aki végig a csúcson van, ez a legnagyobbaknak sem sikerül. Sok dolgon múlik a siker, ami akkor garantált, ha a legjobb csapathoz a legjobb szakvezető kerül, de ez így ritkán valósul meg. A tréner sorsát az befolyásolja, milyen a kémia az adott játékoskerettel. Nagyon jó csapattal is lehet rosszul szerepelni, ha az edző nem találja a hangot a futballistákkal. Többen abba a hibába esnek, hogy nemzetközi karriert futnak be, viszonylag sokszor pályára lépnek a nemzeti együttesben, aztán edzőként ugyanazt várják el a játékosaiktól, amiket ők tudtak. Én ezen az időszakon már túljutottam, közel az ötvenhez higgadtabb vagyok. Három évtizede az is előfordult, hogy a társam góljának sem tudtam önfeledten örülni, mert azt szerettem, ha én találtam be. Ma már mindent másként látok, mi több, nagyon gyorsan bele tudok szerelmesedni a csapatomba, talán túlzottan játékospárti vagyok. Fontos, hogy jó legyen a hangulat az öltözőben, ez szükséges a sikerekhez. Futballistaként kell a nagy ego, szakvezetőként már nem vezet sehova, az énközpontúsággal egy edző nem jut messzire.

Megjegyzi, játékosként kapott egy rendkívüli jó tulajdonságot az égiektől. Tudott gólt lőni, ezt a képességét mindig kamatoztatta. Másban kevésbé volt erős.

- Játszottam hazai élcsapatokban, külföldön több országban. Szerettem edzeni, sokat dolgoztam, ha nem volt tréning, gyakoroltam atléta szakemberrel. A mai fejemmel már úgy gondolom, tehettem volna még többet is a sikeres karrier érdekében. Más világ volt, azt ettünk, amit akartunk, ma már dietetikusok dolgoznak a kluboknál. Anno néztem egy külföldi adón, hogy az angol David Platt minden meccs előtt megeszik egy sajtburgert, elkezdtem én is meccsek előtt. Nem lett jó a közérzetem, plusz erőm sem volt, aztán rájöttem, ez egy szimpla reklámfogás. Ma ilyen már nem történhet meg, két évtizede nagyon sok dologban, sötétben tapogatóztunk, most egy játékos nagyon profin készülhet.

Az FTC-ből 1998-ban Belgiumba, a Genk együtteséhez vezetett az útja, ahol nagyon jól érezte magát, bajnokságot, kupát, szuperkupát nyertek, marasztalták, de a Bundesligában akart futballozni, elfogadta az újonc, sok magyart foglalkoztató Cottbus ajánlatát. Gyengén szerepeltek, kiestek, gólt nem szerzett, az ellenfél tizenhatosáig is ritkán jutottak el. Izraelben jól érezte magát, miként Skóciában, Portugáliában is. Mindössze Spanyolországban, Almeriában – a jelenben a középmezőny alján helyezkednek az élvonalban – érezte úgy, a riválisok lényegesen jobbak nála. Ötször lépett pályára az együttesben, majd Portugáliába távozott. Amit sajnál, Hollandiában nem szerepelt, pedig a kedvencei a tulipánosok centerei voltak, Marco van Basten és Ruud van Nistelrooy, akik mindent tudtak a futballról.

- Sok kultúrát és futballkultúrát megismertem, ezáltal több lettem. A játékos karrieremmel elégedett vagyok, a válogatott szereplésekkel is, 32 meccs, 11 gólt, ez elég jónak számít. Nem olyan csatár voltam, aki a félpályáról elindul, mindenkit kicselez és beviszi a labdát a gólvonalig, nekem az kellett, hogy érkezzenek labdák a 16-os környékére, illetve belülre, én ott voltam hatékony.

Már labdarúgóként tudatosan készült az edzői pályára, jegyzetelt az edzéseket követően, figyelte a szakvezetőket. „Játékosként megszereztem az összes licencet, a pro kivételével. Olyan csapat edzője akartam lenni, amely meghal a pályán győzelemért, szenvedéllyel futballozik. A mai fociból nekem kicsit ez utóbbi hiányzik. Úgy gondolom, amikor én fociztam, nagyobb volt a tűz a csapatokban, amit értékeltek a nézők, hiszen többen látogattak meccsekre. Ha a hétköznapi életet nézzük, a szerelmet, a nők is azt szeretik, ha egy férfi szenvedélyes. Ha nem vagy az, nem hívnak vissza legközelebb. Imádok nyerni, négy gyerekem van, ha velük játszom bármit, őket sem igazán hagyom győzni, ami nem jó, néha meg is bánom, de ilyen vagyok. A siker fontos, olyan emberekkel szeretek dolgozni, akik hasonlóan gondolkodnak. Nekem a futball templom, az életem döntő része. Játékosként, ha pályára léptem, vagy edzőként, a kezdés előtt megállok a kispadnál, olyan, mintha szentélybe lépnék. A futball nagyon nehéz pillanatokon segített át. Amikor meghaltak a szüleim, vagy éppen váltam, a foci segített át a nehéz időszakokon. Próbáltam másutt is érvényesülni, de mivel a pályán nőttem fel, lettem férfi, mindig ebben a közegben mozogtam, olyan hátrányban vagyok egy mérnökkel szemben, aki mást tanult, hogy csak én ebben a világban vagyok otthon, itt tudok kiteljesedni. Hiába szeretnék egy cégnél vezérigazgató lenni, nem menne, mert nem abban szocializálódtam. Nekem a fociban van tapasztalatom, rutinom, ehhez kell kötődnöm.”

Dolgozott sok edzővel, úgy érzi, mindenkitől tanult valamit. Nem titkolja, önmagát az elismert elődök pozitív dolgaiból igyekszik összegyúrni, sikeres szakvezetővé.

- Nyilasi Tiborral, Csank Jánossal, Bicskei Bertalannal jó volt együtt dolgozni, akadtak megszívlelendő elképzeléseik a futballról. Ezt igyekszem összemixelni a saját hétköznapjaim során. Sokat számítanak a játékosok visszajelzései, szívesen dolgoznak velem, vagy sem. Úgy gondolom, megtalálom a hangot a futballistáimmal, szerintem nem sokan mondanak rosszat rólam. Nem szeretek büntetni, nem tartom célravezetőnek azt, ha valaki terrorban tartja a játékosait. Akkor tudok jól dolgozni, ha jó légkör vesz körül, a labdarúgók értik, mit szeretnék. Nem tartom magam rossz trénernek. Többször voltam az év edzője, ami fontos, a játékosok szavazatai alapján. A győri, a fehérvári, a kecskeméti és balmazújvárosi időszakom után. Amikor a játékosok és a szakma szavaz, az nekem sokkal többet ér, mint amikor az újságírók, vagy a futballhuligánok. Bika jegyben születtem, szeretem az állandóságot, általában még sincs körülöttem, döntően kevés időt töltöttem egy helyen. Többször kivásároltak a szerződésemből, amikor a két klub megegyezett, de ki is rúgtak két-három alkalommal. Mindenből tanul az ember, a sikerekből és a kudarcokból is.

Horváth Ferenc szerint a magyar futball az utóbbi években előrelépett. A képen a MOL Fehérvár FC játékosa, Lirim Kastrati veszélyeztet.
Fotós: Szabó Miklós/MW

Azt mondja, az utóbbi időszakban a futballunk feltétlenül előrelépett. A színvonal is jobb, az infrastruktúra pedig különösen.

- Az eredmények kétség kívül jobbak, mint korábban, a válogatott jóval sikeresebb, a nemzetközi porodon érdekelt csapataink is előreléptek. Rossz meccsek nyilván vannak, de ez előfordul a Bundesligában is. Nagyon jó körülmények között dolgozhatunk, itt Dunaújvárosban is adottak a feltételek, de az NB III-ban másutt is. Tíz éve ebben az osztályban nem voltak igazán felkészült edzők, ma már vannak, jók a pályák, az öltözők. Régen a sikerhez elég volt egy jó közösség, a meccs után egy finom, közösen elfogyasztott pörkölt, ma már ez kevés a jó szerepléshez.

Természetesen nézi a katari világbajnokságot. Amit sajnál, hogy örök kedvencei, az olaszok nincsenek ott az eseményen.

- Életem talán legjobb meccsét ellenük vívtam, 2000 szeptemberében, a Népstadionban, a 2-2-re végződött derbin mindkét gólunkat én lőttem, az ellenfélnél Cannavaro, Nesta, Iuliano és Maldini szerepelt a védelemben. Én drukkerként – ha a mieink nem velünk játszanak - olasz vagyok, a meccseken a családommal ilyen mezekbe öltözünk, hangosan szurkolunk, énekeljük a himnuszt. A vb-n sajnos nincs ott a favoritom, aminek nem örülök. Úgy gondolom, hogy kijutott volna Riberto Mancini együttese, meg is nyerné a tornát. Az angolok és a spanyolok erősek, a brazilok szintén. Bár a szaúdiak ellen, az első meccsen botlottak, az argentinok később, két győzelemmel javítottak, velük is számolni kell. A legutóbbi világbajnok franciák kerete a legerősebb, ahogy a tavalyi Eb-n is az volt, ám 2021-ben nem voltak egységesek, nem jutottak messzire. Most ugyan az utolsó csoportmeccsen kikaptak Tunéziától, de a gallok továbbjutását ez nem befolyásolta.  

MBAPPÉ, Kylian
A franciák legnagyobb sztárja, Mbappé örül a góljának. A gallok rendelkeznek a legerősebb kerettel Katarban, a világbajnokságon. 
Fotós: MTI/AP/Christophe Ena

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!