2018.03.07. 12:00
Változik a vonatok menetrendje a munkanap-áthelyezés miatt
Március 10-én és 14-én pénteki, 15-én szombati, 16-17-én pedig ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Forrás: mti
Hangsúlyozták, a 26 éven aluli fiatalok március 14-én 10 órától március 18-án éjfélig vehetik igénybe az ünnepnapokra és hétvégékre érvényes 33 százalékos kedvezményt. Mindemellett az arra jogosultak kérhetik a szokásos kedvezményeket, és az új csatornakedvezmények is elérhetők.
2016-ban a március 15-i négynapos hosszú hétvégén hat százalékkal többen vásároltak menetjegyet, és mintegy 406 ezren szálltak vonatra. A MÁV ezért a várható utasforgalmi igényekhez igazodva – a helyfoglalások figyelembe vételével – az IC szerelvényekhez plusz kocsikat is felhasználnak – olvasható a közleményben.
A társaság arra kéri az utazókat, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében az ünnep előtt elővételben váltsák meg a menetjegyeket és helyjegyeket, használják a jegyértékesítő automatákat és az online vásárolható, valamint a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható e-vonatjegyet.
Bővebb tájékoztatás a MÁV-csoport honlapján érhető el, de hívható a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálata a +36 (1) 349 4949-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es számot.
Borítókép: Utasok szállnak le egy Flirt motorvonatról a Déli pályaudvaron 2015. április 3-án hajnalban
MTI Fotó: Máthé Zoltán