Mindegyik párt támogatta a rendőrkapitányt

Székesfehérvár - A Fidesz és az MSZP felszólalói támogatták Varga Péter ezredes főkapitányi kinevezését, de a Jobbik is megszavazta.

Tribolt Lajos


A megyei rendőr-főkapitányok kinevezéséhez kell a megyei önkormányzat véleményezése. A szeptember elsejétől megbízottként dolgozó új megyei főkapitány, Varga Péter ezredes meghallgatására csütörtökön került sor. Balogh János dandártábornok, az országos főkapitány helyettese  azt mondta a képviselőknek, hogy kiváló rendőrt ajánl a figyelmükbe. Olyat, aki két évtizede szolgál, minden poszton bizonyított. Kiemelte azt is, hogy Varga ezredes olyan generáció tagja, amelyben már megvan a kellő tapasztalat, de még elég fiatal ahhoz, hogy komoly teljesítményre legyen képes. A főkapitány bemutatkozásában elmondta, hogy minden  kapitányságra eljutott már, találkozott a társ szervek vezetőivel és jónéhány önkormányzati vezetővel. Az a célja, hogy megismerje a legaktuálisabb problémákat, a prioritásokat. Fontosnak tartja ezeket a kapcsolatokat, hogy észleljék, hol kell közbelépni, s azt minél előbb megtehessék.
Árgyelán János, a Jobbik frakcióvezetője felemlegette, amikor  a Doni kápolnánál igazoltatták a megemlékezőket, valamint Csákvár közelmúltbéli megszállását. Arról is érdeklődött, vajon az autósok ellenőrzése mellett nagyobb hangsúlyt kap-e a bűncselekmények üldözése. A főkapitány válaszában elmondta, a jogszabályok szerint járnak el és minden  szolgálati ág fontos. A  közgyűlés egyhangúlag támogatta a  kinevezését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!