Különösen rizikós útszakaszok Fejérben

FMH - Tavaly is számos útszakasz került be a halálutak listájára a megyéből. Rengeteg részeg sofőr okozott balesetet, de sok volt az ész nélkül száguldozó is.

S. Töttő Rita

Noha kevesebb autót használunk a magyar utakon, mégis több az általuk okozott baleset - ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), valamint a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság statisztikájából. Mert míg az előbbi azt mondja, hogy tavaly, az előző évhez képest  jelentősen csökkent az autó-állomány, az utóbbi szerint mindennek ellenére a megye nagyvárosaiban, így például Székesfehérváron,  Dunaújvárosban, Móron és Sárbogárdon   is több baleset történt. Ez persze nem véletlen, hiszen megyénk az ország közepén helyezkedik el, így főútvonalaink mindegyike tranzit forgalmat bonyolít le, mely különösen évközben jelentett nagy forgalmat - a baleseti adatokban is tükröződve - a 6-os, a 7-es, a 8-as, a 62-es, a 81-es és a 64-es számú főútvonalakon.



 Az egyik legveszélyesebb útszakasz a megyében a 8-as számú főút, ahol mindannak ellenére, hogy új elkerülő út épült és számos forgalomtechnikai beavatkozás történt, tavaly, az előző évhez képest  6-ról 17-re emelkedett a személyi sérüléses közúti balesetek száma - mondta el R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki szerint viszont jó hír, hogy  Fejér megye közútjain a halálos kimenetelű balesetek száma 34-ről 30-ra, azaz  12  százalékkal csökkent. A  legtöbb haláleset a megyén átfutó autópálya szakaszokon történt, de sok volt a 64-es  és  a 7-es számú főúton  is.  Kevesebb volt a 61-es, a 62-es és a 63-as számú főútvonalakon, viszont  ugyanannyi, mint egy évvel korábban,  azaz egy halálos baleset volt  a  6-os és  a 8-as főutakon.  Tavaly nem halt meg senki balesetben az 1-es, a  81-es és a 811-es számú főutakon, így most nem lehetett rájuk testálni a halálút nevet. 

 Rengeteg, szám szerint 218 volt azonban az olyan baleset, amelyben megsérült valaki. Ez ugyan kevesebb, mint egy évvel korábban, mégis túl sok. A baleseti rangsor itt kicsit más, mint a halálos kimenetelűeknél: az  M7-es, 7-es, 6-os, 62-es, 81-es, 62-es, 8-as, M6-os, 64-es, 63-as, 1-es, 61-es és a 811-es úton is összetört számos autó és csont. 

De vajon mindig az autós a hibás? Erre a kérdésre kereste a választ a KSH, amely kiderítette: rengeteg ittasan vezető autós okolható a balesetekért Fejér megyében is, de nagyon sok teherautó, valamint buszsofőr, motoros és kerékpáros is hibás volt, viszont  nem ritkán a figyelmetlen gyalogos miatt történt baleset. A leggyakoribb  ok pedig, az alkohol után  vagy épp mellett  most is a túl nagy sebesség, a szabálytalan előzés és az elsőbbség meg nem adása volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!