Kétszázzal repesztett a menekülő ittas sofőr az M7-esen

Egy hajnali üldözésről számolt be a rendőrség: egy férfi próbált elmenekülni autójával a rendőrök elől, ám nem sok sikerrel, mert Sukorónál, amikor már jócskán túllépte a sebességhatárt, elfogták. Kiderült, hogy ittas volt.

feol.hu

Székesfehérvár belvárosában, a Királysoron figyeltek fel a járőrök kedden hajnalban egy szabálytalanul kanyarodó járműre - közölte Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő.
A rendőrautó mögött, vele egy irányban közlekedő Volvo típusú, német rendszámú gépkocsi utolérte, majd hirtelen kormánymozdulattal a járőrautó mögött, az egyenesen haladó forgalmi sávból balra, nagy ívben a Géza utcába fordult.

A váltásparancsnok egyből utána indult, de a gépkocsi vezetője a megkülönböztető jelzések együttes használata, és a fénykürt ellenére sem állt meg, hanem a Kisteleki utcára, majd nagy sebességgel a Budai útra fordulva menekülni kezdett.

A város külterületén, a Budai úton már 180-190 km/h-s sebességgel közlekedett, majd a 7-es számú főútról az M7 autópályára hajtott, Budapest irányába. Ekkor már három járőrautó volt a nyomában, s az M7-es autópályán a sebessége meghaladta a 200 km/h-t.

A pákozdi pihenőnél letérve az autópályáról, Sukoró irányába menekült, ott azonban már a Gárdonyi Rendőrkapitányság járőrei várták.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletének, valamint a Székesfehérvári és Gárdonyi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnokainak, és a szolgálatot teljesítő járőrök összehangolt, gyors intézkedésének köszönhetően az ámokfutót végül a 8116-os számú úton, Sukoró és Velence között fogták el. Az intézkedésben összesen hat szolgálati csoport vett részt.

A férfi igazoltatása után kiderült, hogy járművét ittasan vezette, elmondása szerint megijedt, hogy megállítják, ezért kerülte el a járőröket, s kezdett menekülni. A gárdonyi rendőrök mintavételre állították elő. 

A 41 éves székesfehérvári lakos vezetői engedélye bánta a hajnali kalandot, azt ugyanis még a helyszínen elvették tőle a rendőrök. Ittas járművezetés, valamint a közel 25 kilométeren át tartó menekülése során elkövetett közlekedési szabálysértések miatt kell felelnie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!