Cser Ágnes pótlékmegvonástól tart

Csákvár - Az egyik legnagyobb egészségügyi szakszervezet elnöke beszélt hétfőn arról, hogy vélhetően az új Munka Törvénykönyve tervezete tartalmazza a pótlékok megszüntetését...

S. Töttő Rita

Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete országjárásról döntött, hogy megfelelő információval lássák el a dolgozókat - tudatta hétfőn a csákvári kórházban tartott előadásán Cser Ágnes, a szakszervezet vezetője. A magyar emberek egészségi állapota tragikus a többi európai uniós országban élőkéhez képest  - emelte ki, s hozzátette: az Egészségügyi Világszervezet mutatói szerint ugyanis az egészéges életévek számát tekintve Magyarország férfijai az utolsók: 14 évvel kevesebbet élnek, mint például az elsők, vagyis az olasz férfiak.
- A Semmelweis-tervnél nem az az egyeztetés történt, mint amire Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár hivatkozik  - hangsúlyozta Cser Ágnes, akinek szakszervezete ennek ellenére egyetért a fekvőbeteg-ellátó gyógyintézmények államosításával, mert a szűkülő források esetében valóban a kormány feladata,  hogy az esélyegyenlőséget  és az azonos tartalmú szolgáltatáshoz való jogot biztosítsa az állampolgárok számára.   De - fogalmazott -,  ez csak úgy  oldható meg, ha szigorú ellenőrzés és szervezés mentén halad a gyógyító munka. Ugyanakkor január 1-től indulna az összevont kórházak új működése, és több tízezer dolgozó a mai napig nem tudja, hogy mi lesz később a sorsa - mondta Cser, majd kitért arra, szerinte kétséges, hogy a munkavállalóik fenn tudják magukat tartani, tekintve, hogy 2006 óta nem volt bérfejlesztés a szakmában. A szakszervezeti elnök emellett úgy véli, nagyon komoly  összefogásra van szükség ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon.
Az új Munka Törvénykönyvével kapcsolatosan elmondta: a tervezetben benne van a pótlékok megszüntetése, amely az egészségügyben dolgozók esetében 20-30 ezer forintos nettó keresetcsökkenést jelentene. 
- Szóbeli ígéreteink vannak arra, hogy az egészségügyben és a szociális ágazatban nettó keresetcsökkenés nem történhet. Mi még erre nem láttunk semmiféle garanciát -nyomatékosította. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!