2020-ig elkészül a száz százalékig túlterhelt 81-es - ígéret a móri fórumon

Mór - A Hírlap keddi fórumán sok fontos kérdés hangzott el a város lakóinak mindennapjaival kapcsolatban. A kérdezők érintették a közbiztonságot, az egészségügyi ellátást.

Kovalcsik Katalin

 

Az Erzsébet téri művelődési ház  szépen felújított színháztermében  a válaszadók asztalánál polgármester, rendőrkapitány,  kórházigazgató, közlekedési szakember, borrendi nagymester, borász,  idegenforgalmi vállalkozó foglalt helyet. A kérdezők közül egyikük elsősorban a 81-es út állapotát vetette fel, arra kért választ, vajon mikor lehet végre biztonságosan közlekedni a túlterhelt főközlekedési úton. Fenyves Péter  polgármester  egy nemrégiben lezajlott konferenciára hivatkozva elmondta, a négy  nyomvonalú út  megépítése bekerült a közúthálózat-fejlesztési tervekbe, 2020-ig  elkészül a száz százalékig túlterhelt 81-es. Ennek első lépcsője, amelyhez a város ragaszkodik, az 1957-ben épült felüljáró kiváltása egy jól bejárható körforgalommal. A felüljárón ugyanis nincs gyalogosok számára kijelölt járda, életveszélyes rajta gyalogosan átmenni.
A városban jelentős  probléma az egyik nagy foglalkoztató megszűnése,  bár a munkanélküliek  a szociális ellátásban nem jelentek meg. Munkát találtak Fehérváron, Győrben,  Komáromban. A város vezetője új hírként közölte, visszatelepülhet az egyik nagy foglalkoztató, de ahhoz   képzett szakemberekre lenne szükség.
A nyugdíjasok nevében  köszönték a fórum résztvevői, hogy az agárdi és a komáromi   fürdőbe kedvezménnyel mehetnek. A közbiztonsági helyzet  nem jobb és nem rosszabb Móron, mint az elmúlt években volt, de az éjszakai randalírozókra jobban oda kellene figyelniük a rendőröknek, vetették fel a fórumozók.
A kórház fejlesztéséhez gratuláltak az érdeklődők,  de a nagy hírű szülészetet többen hiányolják. A szükségessé vált  változtatásokról a kórház igazgatója tájékoztatta a jelenlévőket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!