Könyvbe foglalt címzetes kanonokok

A Székesfehérvári Székeskáptalant  1777-ben a püspökséggel együtt alapították. A kanonokokat (a valóságosakat és a címzeteseket is)  Magyarországon az uralkodó nevezte ki, s 1848-ban az utolsó rendi országgyűlés  elrendelte: "Az érsekek, püspökök s apátoknak és az ország zászlósainak kinevezése a kegyelmezés jogának gyakorlata, és a nemességnek, czimeknek s rendeknek osztása, mindig az illető felelős magyar miniszter ellenjegyzése mellett, egyenesen Ő felségét illeti."

A Monarchia széthullása azonban új helyzetet teremtett, a kinevezés joga a mindenkori püspökre szállt, akinek azonban   ezt a döntését egyeztetnie kellett a vallásügyi miniszterrel, aki csak politikai jellegű észrevételt tehetett. Az első, 1795-ös kinevezés óta napjainkig 99 személy viselte a székesfehérvári címzetes kanonoki címet,  többségükben olyanok, akik hosszú időt töltöttek lelkipásztori tevékenységgel. Akadtak  közöttük szemináriumi tanárok,  s egyikük lengyel állampolgár volt. (Jerzy Pawlik Katowicéből,  aki a lengyel vendégmunkások papjaként érkezett hazánkba, s Takács Nándor tette címzetes kanonokká, aki jó lengyel kapcsolatokat ápolt). Pázmánd öt, Vértesacsa négy,  Csákvár három plébánosa érdemelte ki ezt a címet. Nyolcan tábori lelkészként szolgáltak a két világháborúban,  s  komoly kitüntetések birtokosai lettek. Aktívak voltak a közéletben,  Csöngedy  Gyula például nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő volt, Katona Puszta Sándornak irodalmi munkássága említhető. Pápai káplán lett Dornis István és  Ugrits Tamás,  kamarás Kósa Ferenc,  prelátus Magdics István és Szabó János. Csúcs István, Rőtfalusi Tibor és  Kiss János apostoli protonotáriussá lettek.

- Hogyan lehet őket jobban megismertetni, hogy ne csak egy szűkebb, tudományos kör tudjon róluk?
 
- Éppen ezért az én munkám kicsit másabb, mint az eddigi egyháztörténeti kiadványok  - mondta Forintos Attila a kötet bemutatóján, a városi levéltárban. - A korábbiak kimondottan a papi életpályát ismertették, én próbáltam megkeresni azokat az egyesületeket, különböző szervezeteket is, amelyekben ők tevékenykedtek. Ez teszi a kötetet érdekesebbé azok számára, akik nemcsak egyháztörténettel, hanem várostörténettel is foglalkoznak. A címzetes kanonokok jó része nem csak tagja, elnöke is volt jó néhány egyesületnek.

- Személyük mennyiben lehet példa korunk lokálpatriótái számára?

- A huszadik század elejétől egészen 1945-ig virágzott az egyesületi élet, és nagyon sok szervezet működött. Ráadásul Fehérváron is volt olyan időszak, amikor egyszerre négy újság jelent meg, és ez mutatja, milyen aktív közélet jellemezte a várost. Jó lenne, ha visszatérne még egyszer egy ilyen időszak, mert nagyon szép történetek születtek. Lényegében a különböző tevékenység összefogta a tenni vágyó embereket.

A sajtó jól tükrözte a közéletet

Forintos Attila szerint az egykor nagyon aktív egyesületi élet egyik jele volt a napilapok léte. Elég csak sorolni: Dunántúl, Szabadság, Vértesalja, Székesfejérvár, Székesfehérvári Friss Újság, Székesfehérvári Figyelő, Új Fehérvár, Fehérvári Hírek és  Fehérvári Népszava.  Ezek mind a régmúltban jelentek meg a megyeszékhelyen. Lapunk szellemi elődje, a Székesfehérvár és Vidéke volt talán a legfontosabb lap.  Magunkénak  tekintjük, ezért 2006-ban ünnepeltük az FMH ötven évét.