Az apáca harmadnap elhajította a vasmídert, lábra állt - csoda nélkül nincs zarándokút

- Egy zarándok, ha nyitott szívvel és igaz hittel fordul Szűzanyánk felé az oltalmazását kérve, meghallgatásra talál - mondja csöndesen Szebényi Zsoltné Rigó Éva.
A Bicskén élő nyugdíjas tanárnő gyermekkorában éppen a családi legendáriumban annyiszor emlegetett dédanyai lourdes-i zarándoklat hatására határozott úgy, hogy egyszer ő is a keresztények által szent helyként számon tartott Lourdes-ba utazik.

 Kezében tartja a kis füzetkét, a régies szép betűkkel papírra vetett sorokat, amelyek édes helyesírási hibái még kedvesebbé és hitelesebbé teszik a színes beszámolót! Mert Emerencia dédmama elképesztő szemléletességgel írja le a vonatozás kalandjait, a hálókocsit, a szállodai körülményeket, az imádságok és misék rendjét,  a reggeliket és az ebédek fogásait. Olyan, a zarándoklat szempontjából elsőre lényegtelen részleteket, amelyek pont ezek miatt lesznek élőek és elképzelhetőek!
"Azután értünk Nimesre, itt ebédeltünk. Volt borsóleves áttörve, dinsztelt marhahús szafttal krumplipürével és bor meg jó sajt és mindegyiknek egy  narancs, utána hamar elindultunk... " - és így tovább.
  Az 1853 márciusában született Prikler Emerencia dédmamáról az a romantikus történet is fennmaradt, hogy csecsemőként a cseresznyefa alatt hagyta a lány, aki vigyázott rá. A kisbaba hangosan bömbölt, a lány a fa tetején cseresznyézett, s a szomszédból a 19 éves Rigó József vette karjaiba vigasztalón Emikét. A lány hallotta, amint azt mondta neki: "Ne sírj, még lehet, hogy te leszel a feleségem!" S így történt - érzékenyül el Éva, s mutatja házasságlevelüket. A Dunakilitiben élő Rigó Józsefnek és Prikler Emerenciának nyolc gyermeke született, tőlük 43 unoka és 98 dédunoka! Az utolsó, még élő 97 éves unokától kapta meg Éva a  naplót.
- Genfbe elmentünk templomba, szentségimádás volt aztán körülnéztük a várost, a tavat és azt a szállodát, ahol a királynénk meghalt. Este értünk Lyonba, itt maradtunk szállásra, vacsorára levest kaptunk friss disznóhúst főzelékkel és bort. Reggel korán keltünk föl, elmentünk a fogaskerekűvel a templomba, úgy vitt bennünket fölfelé a hegyre, mint Budapesten a sikló...
  Erős hittel indult a hatvanéves, egyszerű asszony e nagy útnak, 26 éves Pali fiával -  könnyesedik el Éva szeme.  Pali gyerekkori betegség következtében siketnéma lett, gyógyulását remélte édesanyja az úttól. Végül a takács mesterséget kitanulta, hosszú életet élt, de akkor ilyen fogyatékossággal elszigetelt maradt a világtól.
 Csoda nélkül azonban nincs zarándokút, Emerencia meggyőző erővel írja le az általa látottat, s illik-e ezt kétségbe vonni? 1913-at írtak, az utolsó békeévet.
 "Egyszer csak hozzák a hírt, hogy meggyógyult az a nagybeteg apáca, aki velünk utazott. Úgy hozták ki kocsin, első nap kivitték a fürdőbe, másnap is, a mise alatt fürdőbe tették, nem tudott magán segíteni semmit. " A bővebb leírás szerint az apáca harmadnap elhajította a vasmídert, lábra állt, s a kórházban is igazolták az orvosok, hogy elmúlt minden baja.
-  Én elhiszem - mondja Éva, aki varázsos kapcsolatokat keres a dátumok között. Emerencia dédmama és Rigó József dédpapa 1873. október 29-én esküdtek örök hűséget egymásnak, dédunokájuk, Rigó Évike pedig 1944-ben éppen e napon született! A 98 dédunoka egyikeként!