A szegény és a fiatal előbb nyúl a zsebébe

Székesfehérvár - A helyi lakosok 85 százaléka saját bevallása szerint próbálja segíteni a rászoruló családokat különböző formában, 15 százalékuk soha nem adományoz ilyen célra.

Klecska Ernő

 A felnőtt lakosság 44 százaléka elsősorban pénzadománnyal próbál segíteni, 13 százalékuk ruhát vagy bútort ad rászoruló embertársainak, 8 százalékuk élelmiszert juttat el hozzájuk, 16 százalékuk pedig egyéb más módon segít.  A nők, a fiatalok és az alacsonyabb iskolai végzettségűek körében nagyobb az adományozási kedv, a diplomások és a 60 éven felüliek inkább pénzadományokat adnak a rászoruló családoknak - derüli  a fehérvári Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet legújabb kutatásából.
A nonprofit elemzők Helyi Demokárcia Audit nevű programjának részeként elkészült, minap publikált Alba Radar  címet viselő vizsgálata szerint a Szociális Háló elnevezésű hálózatban résztvevő civil szervezetek az elmúlt két évben közösen és külön-külön is több adományosztási akciót szerveztek. A decemberben végzett kutatás során kíváncsiak voltunk arra, hogy a székesfehérvári lakosok milyen mértékben találkoztak ezekkel az akciókkal - mondta Ruff Tamás szociológus. - Az adatok szerint a  lakosok 40 százaléka hallott már ilyen adományosztási programról, valamivel több mint felük nem találkozott ilyennel, és 8 százalékuk nem volt biztos benne, ami valószínűleg inkább arra vonatkozott, hogy nem tudta egyértelműen eldönteni azt, hogy egy-egy akció a Szociális Háló keretén belül került-e megvalósításra.
Bíztató, hogy a megkérdezettek kétharmada a jövőben is szívesen támogatná adományával a helyi szociális célú civil szervezeteket, tizedük nem tenné, s csak negyedük bizonytalan. A biztosan támogatók közt nagyobb arányban találhatunk nőket, 18-34 év  közöttieket és diplomával rendelkezőket, a bizonytalanoknál pedig a férfiak és az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők vannak többségben.

- E kutatás az Alba Radar sorozat ötödik hulláma. Az adatfelvételre 2010. december 27-30. között került sor egy 300 fős reprezentatív mintán, amit telefonos kutatás keretében végeztek el.

- A mintavételi hiba plus-minus 3-5 százalék, 95 százalékos megbízhatósági szinten. A válaszmegtagadásokból fakadó kismértékű torzulásokat
 többszempontú matematikai súlyozás segítségével korrigálták.

- A hasonló lakossági adatfelvételekkel egy-egy aktuális közéleti, várospolitikai vagy fejlesztési kérdésben lehet megismerni a lakosok álláspontját még a döntés meghozatala előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!