Kiraboltak egy ráckeresztúri virágboltot

Kiraboltak egy ráckeresztúri virágboltot péntek reggel. Ráckeresztúr környezetében az összes kivezető utat lezárták a rendőrök, és mindenkit igazoltatnak.

feol.hu

09 óra 30 perckor érkezett a bejelentés a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére, hogy Ráckeresztúron, a Szent János téren lévő virágboltot, ahol lottót is árulnak, kirabolták.

Az eddigi információk alapján egy ismeretlen, maszkot viselő férfi lépett be pisztollyal a kezében az üzletbe, majd a boltban egyedül tartózkodó hölgy alkalmazottól a bevételt követelte. Miután azt magához vette, gyalogosan távozott a helyszínről a kanális irányába.

A sértett a bűncselekmény során nem sérült meg.

A hölgy az ijedtség miatt csak negyed óra eltelte után telefonált be a rendőrségre.

Ráckeresztúr környezetében az összes kivezető utat lezárták a rendőrök, és mindenkit igazoltatnak. Bevetik a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Alba Bevetési Alosztályának kommandósait, illetve nyomkövető kutyás szolgálatot is.    

Több rendőrkapitányság összevont erői keresik a fegyveres rablót, aki egy 21-22 éves fehér bőrű, 175 cm magas, átlagos testalkatú férfi, aki fekete nadrágot, fekete kabátot viselt, és arcát egy fekete álarccal takarta el. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!