Szemtanúkat, teherautósofőrt keres a rendőrség

FMH - Hétfőn hajnalban a 63-as főúton egy teherautó visszapillantó tükrével elsodort egy biciklist, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset okozóját a rendőrség keresi, illetve szemtanúk jelentkezését várja.

feol.hu

November 29-én 04 óra 35 perc körüli időben ismeretlen személy a 63-as főúton közlekedett Székesfehérvár irányából Aba felé egy ismeretlen forgalmi rendszámú tehergépkocsival. A jármű a 77+100-as kilométerszelvényben a vele azonos irányban, az út jobb szélén kivilágítva és láthatósági mellényben közlekedő kerékpáros előzése során nem tartott megfelelő oldaltávolságot, így járműve jobb oldali külső visszapillantó tükrével a kerékpáros bal vállának, lapockájának ütközött. Az ütközés hatására a kerékpáros az úttestre esett, a tehergépkocsi teljes jobb külső visszapillantó tükrének burkolata pedig letört, és a helyszínen maradt.

A baleset után, annak ellenére, hogy azt a nyilvánvaló hanghatásai miatt a járművezető észlelte, a helyszínről megállás, és adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott.

A kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrség kéri, hogy a keresett tehergépkocsi-vezető a baleset körülményeinek tisztázása érdekében jelentkezzen a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a 22/541-600-as telefonszámon, vagy hívja a 107-es vagy a 112-es segélyhívók bármelyikét. Kérik azok jelentkezését is, akik a baleset időpontjában a 63-as főút Székesfehérvár és Aba közötti szakaszán közlekedtek, és a balesetnek szemtanúi voltak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!