Felszámolás alatt - A kínai nád, az erős forint lenyomta a dinnyési céget

Dinnyés - Az évenkénti nádaratás biztonságát nem veszélyezteti a Velencei-tavon, hogy felszámolás alá került a Nád-Ker Zrt. A nádat már egy ideje nem a cég aratja, s feldolgozással sem foglalkozott az utóbbi időben.

B. Kiss László

Felszámolás alá került  a több évtizedes múltra visszatekintő, dinnyési székhelyű Nád-Ker Nádtermelő és Kereskedő Zrt. A hitelezőivel szemben több  mint százmilliós adósságot felhalmozó társaság vagyonát az elmúlt hetekben - összesen 69 millió forintos irányáron - hirdette meg eladásra a felszámoló. A vételi ajánlatok benyújtásának határideje szeptember 6-án lejárt, de egyetlen ajánlat sem érkezett rájuk - mondta el lapunk érdeklődésére a felszámolást végző Invest Almanach Kft. munkatársa.
A cég legértékesebb vagyoneleme a  Dinnyés és Pákozd között található egykori feldolgozó üzem, amelyet 55 millióért hirdetett meg a felszámoló. Hétfőn személyesen is  felkerestük a telephelyet, amely  az irodaépület kivétetelével  a teljes elhanyagoltság képét mutatja. Cégtáblát nem találtunk, az épületekről hámlik a vakolat, a gazos udvar sarkában pedig néhány tekercs nádszövet árválkodott a jobb időkből, amikor a Nád-Ker  a legkeresettebb termékéből,  az úgynevezett sűrű nádszövetből évente megközelítőleg egymillió négyzetmétert forgalmazott.
A cég forgalmának kétharmad részét export révén realizálta,  és  nettó árbevétele még 2007-ben is megközelítette a nettó 400 millió forintot. A kaput - mint Nagy Sándor, a társaság volt ügyvezetője fogalmazott lapunknak nyilatkozva - a túl erős forint tette be, tekintettel arra, hogy az üzleteket euróban kötötték. Mindehhez finanszírozási gondok is társultak, s a hazai piacon megjelent a kínai nád. 
A Nád-Kerrel szemben idén április elején  kezdeményezett végrehajtást a Fejér Megyei Bíróság, a felszámolási eljárás április 8-án indult el.
A  dolgozók  időközben hozzájutottak elmaradt járandóságukhoz, ezt a felszámoló a bérgarancia alap segítségével rendezte - tudtuk meg az Invest Almanach Kft. munkatársától, aki hozzátette: az igazsághoz tartozik, hogy  az egykoron lényegesen több személyt foglalkoztató cégnél  a legutolsó időben már csak néhányan dolgoztak.
Lapunk évről-évről rendszeresen tudósít a Velencei-tavi nádaratásról. A Nád-Ker felszámolása nem veszélyezteti az aratás biztonságát - mondta el Nagy Sándor -,  mivel azt már egyébként sem ők végezték. A cég, amely az Alföndön is rendelkezett telephelyekkel, az utóbbi években a nádfeldolgozással is felhagyott: felvásárlással, késztermék értékesítésével foglalkozott - tudtuk meg a volt ügyvezetőtől.
A Nád-Ker felszámolása kapcsán az országos sajtóban olyan értelmű híradások jelentek meg, miszerint a kínai import a magyar nádipar kivéreztetését eredményezte. Nagy Sándor szerint a dinnyési céget ugyan felszámolják, de azért túlzás ilyet állítani. Főleg az Alföldön - tudomása szerint - ma is működnek magyar tulajdonú nádipari vállalkozások.

A Nád-Ker Zrt. felszámolását végző cég által meghirdetett portfóliónak - az említett Fejér megyei telephelyen kívül - további három kisebb ingatlan is része volt. Egy Pirtón, kettő Ádándon található, ezekért összesen 13,5 milliót kértek. A felszámoló ismét meghirdeti majd a Nád-Ker vagyonát, de előbb egyeztet a Pákozd és Dinnyés között fekvő telephely - a korábbihoz képest esetlegesen csökkentett összegű -  irányáráról a bankkal, amelynek jelzálogjoga van bejegyezve az ingatlanra - tájékoztatták lapunkat a felszámolást vágző Invest Almanach Kft.-nél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!