Mindszentnél tetőzik a Tisza vízszintje - országos árvízhelyzet

Mindszentnél tetőzik a Tisza, a folyó vízszintje a Csongrád megyei városnál hétfő délben 877 centiméter volt; az még bizonytalan, hogy Szegednél emelkedik-e tovább a vízállás.

MTI

Öt szakaszon van készültség Szabolcs-Szatmár-Beregben

Közel 14 ezer hektár területet borít még belvíz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol emiatt öt belvízvédelmi szakaszon kell a védelmi készültséget fenntartani - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője hétfőn az MTI-vel.
A térség egyes részein az elmúlt napokban közel 40 milliméter eső esett, mely újabb belvízi elöntéseket okozott, főleg Felső-Szabolcsban - mondta Bodnár Gáspár. Közlése szerint ezen a védelmi szakaszon másodfokú, míg a Szamos-Krasznaközben és a Tisza-Szamosközben elsőfokú belvízvédelmi készültséget tartanak fenn.
Hozzátette: az elmúlt napon a tíz szivattyútelep 1,3 millió köbméter vizet emelt át a Tiszába és a Krasznába.
A nyíregyházi vízügyi szervezet igazgatója az árvízhelyzet kapcsán elmondta, hogy védelmi készültséget csak a Lónyay-főcsatorna Kótaj és Berkesz közötti szakaszán tartanak fenn hosszabb ideje, ahol jelenleg elsőfokú a riasztás. A vízfolyás lassú apadását a vasárnap érkezett csapadék megállította, a töltések mentén pedig gyenge szivárgás észlelhető. A gátőrök ezért a védelmi fokozatnak megfelelő figyelőszolgálatot látnak el - tette hozzá.

Tovább áradt a Hármas-Körös

Tovább áradt a Hármas-Körös

Mindszentnél tetőzik a Tisza

Szegednél a folyó vízállása hétfő délben 805 centiméter volt, s az előrejelzések szerint legfeljebb egy-két centimétert emelkedhet – mondta Priváczkyné Hajdu Zsuzsa, az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) ügyeletvezetője.
Ha a Maros vízgyűjtő területére a következő napokban nem hullik jelentős mennyiségű csapadék, a Tisza apadása a hét második felében felgyorsulhat, mivel a torkolatnál már csökkent a Duna vízszintje, így mérséklődött a visszaduzzasztó hatás – közölte a szakember.
A gátakon huszonnégy órás figyelőszolgálatot tartanak. A magas vízállás ellenére nem történt olyan árvízi esemény, amely komolyabb beavatkozást igényelt volna, a töltéseken azonban már megjelentek a csurgások, felázások – tudatta az ügyeletvezető.
Az Alsó-Tiszán a Hármas-Körös torkolata és az Algyői híd között harmadfokú, a híd és az országhatár között másodfokú készültség mellett védekeznek. A Tisza visszaduzzasztó hatása miatt a Hármas-Körös torkolati szakaszánál harmadfokú, a Maros-torkolatnál másodfokú készültség van érvényben.
A Tisza alsó szakaszán az eddigi legmagasabb vízállást 2006 áprilisában mérték: Mindszentnél 1062, Szegednél 1009 centimétert.
Az elmúlt napok kedvezőtlen időjárása miatt a belvízzel elöntött területek nagysága tovább nőtt, jelenleg a becslések szerint több mint negyvenezer hektár van víz alatt. Az igazgatóság illetékességi területén Csanádpalotán harmadfokú, Makón és Röszkén másodfokú, hat településen pedig elsőfokú helyi vízkárelhárítási készültség van érvényben. A belvízi védekezésben 159 ember vesz részt – közölte a szakember.

Homokzsákokkal védekeznek Litkén

Homokzsákokkal védekeznek a Nógrád megyei Litkén, miután a Dobroda vize átlépett a gáton - mondta a község polgármestere hétfőn az MTI-nek.

Homokzsákokkal védekeznek a Nógrád megyei Litkén, miután a Dobroda vize átlépett a gáton - mondta a község polgármestere hétfőn az MTI-nek.

A víz 30 házat veszélyeztetett, ezek közül 22 épületet körbe is vett, három házban méteres víz állt - mondta Vámos Zoltán (független). Hozzátette: egy öttagú családot az otthonukból gumicsónakon vittek ki a tűzoltók, a lakók most rokonoknál vannak. Mint mondta, azért mentettek így, mert a traktor platóján is befolyt a víz. Vámos Zoltán közölte: mivel az átereszek nem bírják el a vizet, az ár a falu belső részein is átfolyik az úton. A Dobroda reggel 9 óra körül tetőzött és vízszintje már apad - tette hozzá.Litke vezetője arra is kitért, hogy a víz ugyanazt a területet öntötte el, amelyet az elmúlt hat hétben már ötször elárasztott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!