Modern kori rabszolgatartás Vas megyében

Bolla János lakását eladták, később lakhatás fejében dolgoztatták. A végén már az iratait is elszedték. A Sárvárhoz tartozó Rábasömjén helyi önkormányzati képviselője szerint az eset nem egyedi a térségben, a csicskáztatási ügyben rendőrségi nyomozás indult. A férfi a vasnepe.hu-nak elmesélte a történetét.

Takács Gábor

Magyarországon napjainkban reneszánszát éli a csicskáztatás. A szó jelentése már régen nem az, amit korábban a börtön és a katonai szlengben használtak: az utóbbi esztendőkben főleg idősebb, hajléktalan, magatehetetlen, elesett, akaratgyenge és szenvedélybeteg emberek rabszolgamunkájáról, segélyek és a nyugdíjának elvételéről beszélhetünk. Az is előfordul, hogy megverik, vagy koldulásra kényszerítik a szerencsétlen sorsú embereket.

Postaládánkba a sárvári Jobbiktól érkezett  levél, ebben egy rábasömjéni csicskáztatásról írtak. Utánajártunk az ügynek, így Vas megyében először portálunknak meséli el egy férfi a megaláztatásának szomorú pillanatait.

Bolla Jánossal az egyik helyi kocsmában találkozunk, aki azzal kezdi történetét, hogy munkahelye évekkel ezelőtt egyik napról a másikra megszűnt. Ezután három „jóakaró” segítségére sietett és azzal biztatták, hogy megpróbálják rendezni a kilátástalan helyzetét. A halmozódó adósságai miatt Jánosnak nem maradt más választása, eladta  a sárvári lakását. Ekkor azzal hitegették, hogy vesznek neki egy kisebb kuckót.

- Belementem, mert fűt-fát ígértek. Először Sárváron laktam albérletben. A lakás eladásából befolyt közel nyolcmillió forintból azóta sem láttam egy vasat sem  – kesereg.

Közben rábeszélték arra, menjen ki Angliába dolgozni. (A 18 ezer forintos oda-vissza repülőjegyét kifizették.) Három hónapot töltött a szigetországban: bért nem kapott, sőt, minden pénzét elvették. A kőműves segédmunkás a külföldi kaland után csüggedten jött haza. Itthon később újra felmelegedett kapcsolata az Angliába őt „kiközvetítő” roma családdal.

Nincs  érdemi alternatíva

- Azt akarták, hogy költözzek ideiglenesen össze egy pápai lánnyal, amíg nem szereznek nekem lakást. Kezdetben nem is volt ezzel különösebb probléma, de később, már a párna alatt tartott pénzemet is elszedték, albérletre pedig 30 ezer forintot kellett havonta fizetnem - meséli János.

Közben a férfi elkezdett egy vállalkozó mellett kiskönyvvel dolgozni, így a megkeresett pénzét is el akarták venni tőle. A folyamatos megaláztatások miatt elhagyta az albérletet,  másik roma családhoz került  János Rábasömjénbe.

A teljes történetet ide kattintva olvashatja!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!