Fehér keresztek a fiatal katonák sírja fölött

- A fiatal élet még a háborúban is elveti magától a halál lehetőségét, gondolatát - erősítette meg Schieder László polgármester a fellobbanó gyertyák fényében és a katonai trombita síró hangjai mellett a tévhitet, amellyel a férfiak mindig is harcba indultak. Azt hiszik, ők hazajönnek, ők lesznek, kiket nem fog a kard, a golyó, az ágyútűz. A polgármester soha nem látott édesapja is a háborúban esett el, idézte szűkszavún személyes történetét, s szólt Somogyvári Gyula költő szavaival az elveszített „apák, fiúk, szerelmes vőlegények” tragédiájáról. Lovasberényben a tizenöt fehér sírkereszt alatt 1944-45-ben a községben elhunyt katonák alusszák örök álmukat, s közülük csupán egy született itt, a többieket máshol gyászolták el. Decsi József honvéd egyedül e föld szülötte, ahol pihen. Nyolc éve tartanak halottak napi megemlékezést e maroknyi katona tiszteletére és a háborúk csatáiban elhaltak emlékére, Melczer Attila református presbiter kezdeményezésére. Az ő története sem átlagos. A sepsiszentgyörgyi születésű, civilben gépjárműmérnök férfi 1989-ben, a romániai forradalom idején őrnagyi rangban szolgált a román hadsereg kolozsvári hadtesténél. Elbocsátását kérte, megkapta, aztán tizenöt éve át is települt az anyaországba, Lovasberénybe. Fontosnak tartotta a betegségben, sebesülésben, harcban itt elesettek magyar katonák emlékét ápolni, akik között egy német is nyugszik, noha a többieket már exhumálták a német sírgondozók néhány éve. Nem tudták pontosan, hogy nem lovasberényi sváb fiú-e a katona, s nem háborgatták, mára valamennyiük neve olvasható a fejfákon. Az egyenruhás nemzetőrök és helybéli gyermekek álltak őrt mellettük a hűvös alkonyatban. A két keresztény felekezet ifjú papjai mondtak értük röpke imát.

- Nádasdladányból jöttünk el huszonhárom esztendősen elhunyt fivérünk sírjához - mondja Búzásné Murai Irén és Vonáné Murai Katalin. Lovasberénynél halt bele sebeibe a haslövést kapott testvérük, aki jóval idősebb volt, mint húgai. A „lányok” virágcsokorral teszik tiszteletüket a kisgyermekként elveszített Jánostól, akiről szülei is tudták, hogy itt nyugszik.

Az In silencio fájdalmasan szép trombita-búcsúztatójával köszöntek el a virággal, koszorúkkal, gyertyákkal borított kicsiny katonatemető sírkertjében nyugvóktól.