Összeomolhat a közoktatás - figyelmeztet a PDSZ

FMH - Több helyen összeomolhat a közoktatás, ha a parlament a jelenlegi formájában fogadja el a jövő évi költségvetést - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

feol.hu

Miközben a kormány 300 milliárdot tervez tartalékolni, a közoktatásból 46 milliárdot akarnak kivonni. A tervezett elvonás azért is elképesztő, mert 12 milliárddal automatikusan csökkennének a normatívák a teljesítménymutatón alapuló finanszírozás miatt - mondta, hozzátéve: emellett csökkennének 7,5 százalékkal a juttatások.
Közölte: a normatívák újabb csökkentésével végleg megszűnnek a tanórán kívüli tevékenységek, s nyilvánvalóan újabb iskola-összevonások, csoportlétszám növekedések várhatóak. 
Az érdekvédő elképesztőnek tartotta, hogy a gyermekétkeztetésre az önhibájukon kívül lehetetlen helyzetbe kerülő önkormányzatok támogatásából csoportosítsanak át kétmilliárd forintot. Ez ismét az önkormányzatokat sújtaná.
Kifogásolta, hogy az alapfokú művészetoktatás normatívái 27 százalékkal lennének alacsonyabbak, lehetetlen helyzetbe hozva ezeket az intézményeket. Kitért arra is, hogy a pedagógiai szakszolgálatok finanszírozása is több mint 10 százalékkal lenne kevesebb, amely a gyógytestnevelés, a nevelési tanácsadás és a logopédai ellátás minőségének jelentős romlását eredményezheti.
A szakszervezeti vezető az MTI kérdésére elmondta, hogy a megoldás az lenne, ha a kormány visszavonná a közoktatásra vonatkozó passzusokat, de minimális elvárás, hogy az alapnormatívákat megőrizzék és résznormatívák reálértékét megtartsák.
Az érdekvédő azt mondta, hogy a kabinet az általa vagy az IMF által megszabott hiánycél teljesítése közben nincs tekintettel arra, hogy mi annak a társadalmi ára, vagy bármi áron teljesíteni akarja azt.
Kerpen Gábor közölte: tanácskozásra hívták az önkormányzati szövetségeket a költségvetés jobbításáért. Megkeresésükre a települési és megyei önkormányzatoktól is pozitív válasz érkezett. A szakszervezet a héten egyeztet Hiller István szakminiszterrel is, s november 7-re pedig utcai demonstrációt terveznek a közoktatás dolgozói, szülők, nagycsaládosok és szakmai szervezetek részvételével.
Kócsa Péter, a PDSZ székesfehérvári ügyvivője arról beszélt, hogy a helyi közgyűlés a közoktatási intézményeknél súlyos jogsértés követett el, a jelenleg érvényben lévő költségvetés ugyanis nem felel meg a tervezésre vonatkozó előírásoknak. Mint elmondta, a közoktatási rendszerből kivontak több mint 1,2 milliárd forintot, holott ezt az összeget alap-előirányzatként kellett volna betervezni.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!