Repült a bálna a 67-es úton

A Republic a honi rock egyik oszlopa a 90-es évek legelején történő berobbanása óta. Nevezték őket a magyar Rolling Stonesnak (stb., stb.), bár az énekes Cipő inkább az Illés örökségét vállalja fel.

Silye Sándor

Megannyi lemezük született csak úgy magától, vagy éppen tematikusan összegyűjtve munkásságuk darabjait. Most közel bő másfél órában igyekezek ízelítőt adni önmagukból a Nagyszínpadon. Pop, rock, líra váltogatta egymást, a rajongók meg boldog orcával dünnyögték maguk elé a kedvelt sorokat. A magyar dal előestéjén helyes döntés volt őket fellépteni, hiszen az említett Illés mellett ők a magyar dalt képviselték. Mennyiségében és minőségben egyaránt. Lenyomták a műsor alapját, meghajolták, majd villámgyorsan rárakták az alapokra a házat is, teljesen új műsort adva. A ráadásban repült a bálna, kóboroltunka 67-es úton a sötét színpad előtt, megtudhattuk, hogy milyen jól szól többezer ember kórusa, mert Borosék engedték érvényesülni az ezerfejű, ezertorkú népességet. Volt ami tetszett, volt ami nem annyira, ilyennek számított, amikor a Rázd meg dallamaira előkerült a hegedű, és a rock hangszerekre csujjogattak a színpadon lévők, volt akkor az "ereszd ela hajamat" stílusú megoldásokból bőven. Crossovernek is rossz volt, worlmusicnak meg végképp elfogadhatatlan. Tudjuk be azt a néhány perce koncertre szánt tovasuhanó gyenge ötletnek. De persze, a műsor többségében a kedvelt Republicot láthatta a nagyérdemű. Jól fésült, intelligens srácokat, jól fésült, intelligens zenéjükkel.

- Ez a megállapítás egyáltalán nincs ellenünkre, hiszen intelligens zenén nőttem fel. A Beatles, az Illés, Cseh Tamás határozta meg az ifjú koromat, ez van a véremben, a gondolataimban. Úgy vélem, csak a dal létezik, amelyet jóleső érzéssel lehet "elfogyasztani" - mondotta Cipő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!