Hihetetlen: 200 ezer forintot adott az üres dobozért

FMH - Egyre hihetetlenebb indokokkal szólítanak meg és csapnak be idős embereket, akik gyanútlanul adják át pénzüket idegeneknek. A legújabb átverések közül az egyik elkövetőit legalább elfogták.

feol.hu

Egy idős nő móri otthonába három ismeretlen nő magát rendőrnek kiadva akart bejutni. Az általuk előadott mese szerint, egy „műszert” akartak beszerelni az asszony lakásába. Az asszony nem akarta beengedni őket, ám amikor az egyik vizet kért és a mosdót akarta használni, mégis engedett. Amíg a másik kettő szóval tartotta a nénit, a lakásba bejutott társuk kipakolta az asztalon hagyott pénztárcát, s a teljes havi nyugdíjjal távozott. A három nő feltehetően szorosan a nyugdíjas postás nyomában lehetett, mert alig tíz perc telt el a postás távozása és csengetésük között.
 
A helyszínre siető móri rendőrök szemtanúk után kutattak, s a megadott személyleírások, valamint egy felmerült név alapján a bűncselekménnyel egy 47 éves nőt és annak 28, illetve 30 éves lányát hozták összefüggésbe. A két lányt nem egészen a bejelentést követő egy óra múlva a Dózsa György utca egyik buszmegállójában fogták el, anyjuk egy órával később a Szent István téri parkból került elő. Anyát és egyik lányát tanúként hallgatták ki, a lopással tevőlegesen gyanúsítható másik lányt kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették.
 
Kevesebb eredménnyel jártak a fehérvári nyomozók, akik szintén csalót kerestek csütörtökön délután. Hasonlóképpen idős embert tévesztettek meg. A 80 éves asszony elmondta, hogy Székesfehérváron, Erzsébet utcai lakása előtt szólította le egy ismeretlen nő. Egy készüléket ajánlott megvételre, amin keresztül a háziorvost lehet hívni. A sértett 200.000 forintot adott a dobozért, amit lezárva vett át. A dobozban nem volt háziorvos hívására alkalmas készülék. Az adatgyűjtés és tanúkutatás eddig nem járt eredménnyel.
 
A rendőrség kéri, senkit, semmilyen ürüggyel ne engedjenek be lakásaikba! Alkalmi árustól ne vásároljanak, legyenek egészségesen bizalmatlanok! Hívják föl erre idős, egyedül élő hozzátartozóik figyelmét is - kéri a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, R. Szabó Ágnes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!