Hallgassa élőben!
Fotó: Bors archív

Berki Krisztián kocsi helyett most kétmilliós bringával jár

Berki Krisztián jogosítvány nélkül is megtalálja a módját a közlekedésnek.

Berki Krisztián vezetői engedélyét a 2018. március 17-én történt baleset következtében, közúti veszélyeztetés miatt vonták be. A bíróság jú­lius 13-ai ítélete szerint minimum két évig nem kaphatja vissza.

Az izomceleb tehát hosszú időre marad jogosítvány nélkül, de úgy tűnik, picit sem bánkódik, mert biciklire váltott.

A Bors fotósa kapta lencsevégre az I. kerületi Alkotás utcában, ahol egy üzletből kilépve kerékpárra pattant, és gyors tekeréssel eltűnt a forgalomban.

Fotó: Móricz István / Bors

A fotók alapján egy hozzá nem értőnek is egyértelműen kiderül, nem egy olcsó, pár ezer forintos „járgányról” van szó. A Bors kiderítette, Berki bringája egy fiatal, használt autó árával vetekszik.

„Ez egy olasz piacvezető cég gyártmánya, a Bianchi E-Omniat, ebből is a T TYPE típusú kerékpárról van szó, egy új fejlesztés, ami még csak pár hónapja érhető el Magyarországon. Különleges darab, ami a városi közlekedés csúcsát jelenti jelenleg is. A bicikli értéke csaknem eléri a kétmillió forintot, de a sok extra kiegészítővel a határ a csillagos ég is lehet”

– mondta a lapnak egy biciklibolt tulajdonosa.

Ezt a típust pont olyan öltönyös figuráknak építették ki, mint Berki, mert a fejlesztésének köszönhetően nem kell attól tartani, hogy olajfoltos lesz a méregdrága zakó, ing vagy nadrág. Az izomcelebnek ez fontos tényező lehet, hiszen június 5-ei tárgyalására is méregdrága, öl­tönyben és Louis Vuitton-kiegészítőkben érkezett. Gyakran merül fel a kérdés Berki körül, miből telik neki a luxuscikkekre. A fotók kapcsán a Bors megkereste Berkit, aki meglepődve fogadta hívást.

„Érdekes, hogy azért nem keres a média, hogy már nem szerepelek a NAV legnagyobb adótartozói között. Ezek szerint annyira közkedvelt személyiség vagyok, hogy mindenki szeretne belelátni a pénztárcámba és az egész életembe. Köszönöm szépen az érdeklődést”!

– kezdte Berki.

„Sosem olcsó kategóriás járműveket vezettem, mindig fontos volt számomra a biztonság. Van egy szint, amitől nem adom alább. Mindig gyorsabb voltam, mint az élet, és gyorsabb vagyok, mint a gyalogosok, ezután is az leszek. Engem megállítani nem lehet, csinálom a dolgomat, mint ahogy eddig. Ha már az élet így hozta, és átélhettem a biciklizés előnyeit, keresem az elektromos babakocsit a születen­dő kislányomnak”

– zárta a be­szélgetést a Ripost szemléje szerint.

Hozzászólások

Hirdetés
„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”
elengedhetetlen VN/TBZS
Miért olyan fontos a magnézium?
Agrárium / 20 perce
A vetőmagexport sérülékenységére is rámutatott a Covid-válság
A növekvő verseny miatt új stratégiára van szükség – mondta Takács Géza, a Vetőmag Szövetség elnöke.
Gyász
„Könnyes szemmel sírod mellett állunk, Ma sem hisszük el, hogy hiába várunk. Feledni Téged soha nem lehet, Csak meg kell tanulni élni nélküled." Emlékezünk JÁNOSI ISTVÁN volt úrhidai lakos halálának 5. évfordulóján. Gyászoló feleséged és fiad
„Bennünk él egy arc, a végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Egy reményünk, mely éltet és vezet, Hogy egyszer még találkozunk veled." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk GŐSINÉ NEMES MÁRIA (Éva) halálának 1. évfordulóján. Szerető férje és családja
„Szívemben élsz, s örökre ott maradsz." Fájó szívvel emlékezünk HALWACHS ISTVÁN volt pusztavámi lakos halálának 3. évfordulóján. Szerető húgod és családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FUNG LÁSZLÓ életének 62. évében elhunyt. Hamvait 2021. szeptember 25-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a maroshegyi Szent Kristóf-templomban. Kérjük, hogy koszorú helyett 1 szál virággal búcsúzzanak tőle. Ezúton köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
„Megpihen a dolgos, jó apai szív, Áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj volt, drága édesapa, Bánatos családjának most az őrangyala." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR FERENC maroshegyi lakos életének 89. évében és házasságának 64. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. szeptember 24-én 11 órakor lesz a Sóstói katolikus temetőben. Köszönjük mindenkinek, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Midőn a roncsolt anyagon Diadalmas lelked megállt; S megnézve bátran a halált, Hittel, reménnyel gazdagon Indult nem földi útakon, Egy volt közös, szent vigaszunk A LÉLEK ÉL: találkozunk!" (Arany János) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédimamánk, testvérünk és anyósunk BÖGÖS SÁNDORNÉ szül. Vass Teréz az ARÉV volt dolgozója életének 79. évében csendesen megpihent. Felejthetetlen halottunktól 2021. szeptember 24-én (pénteken) 15 órakor veszünk búcsút a szabadbattyáni római katolikus temetőben. Egyúttal köszönjük azoknak, akik gyászunkban osztoznak, és utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Szívünkben helyedet nem pótolja semmi, őrizzük emléked, sosem fogunk feledni. Egy reményünk, mely éltet és vezet, hogy egyszer még találkozunk Veled." Fájó szívvel emlékezünk IFJ. BODA JÓZSEF halálának 10. évfordulóján. Szerető szüleid, testvéred és szeretteid
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZEITZ GYULÁNÉ született Tóth Margit búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban velünk osztoztak. Gyászoló család
„Másképp lenne minden, ha velünk lennél, ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél." Fájó szívvel emlékezünk BŐCS ZOLTÁN halálának 7. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERGER HENRIK életének 86. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2021. szeptember 24-én 16 órakor, a Prohászka-templomban veszünk végső búcsút. (Székesfehérvár, Kaszap I. u. 1.) Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Köszönettel: a gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünk DELLY FERENCNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. BLÉNESSY BERNADETTE életének 53. évében örökre megpihent. 2021. szeptember 28-án 15 órakor veszünk tőle végső búcsút az agárdi Szent István katolikus templomban, gyászmisével és temetési szertartással. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Köszönjük mindenkinek, akik gyászunkban osztoznak. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
„Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy MENYHÁRT JÁNOSNÉ szül. Csörgei Irén életének 93. évében elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. szeptember 21-én, kedden 9 órakor lesz a Csutora temetőben. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DANCSÓ JÓZSEF kápolnásnyéki lakos életének 56. évében elhunyt. Temetéséről a család később gondoskodik.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. KOVÁCS SÁNDOR volt Alba Volán dolgozó, hantosi lakos 81 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2021. szeptember 18-án, szombaton 10 órakor kísérjük a hantosi temetőben. Gyászoló család
„Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága jó férjem CSATÁRI TIBOR SÁNDOR nyugállományú rendőr alezredes életének 78. évében elhunyt. 2021. szeptember 18-án, szombaton 11 órakor, a székesfehérvári Sóstói katolikus temetőben helyezzük örök nyugalomra. Köszönetet mondunk azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSINCSA JÓZSEF 2021. augusztus 3-án, 81 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben, a Prohászka-templomban helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy SZIKLAI ARTÚR életének 89. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 20-án 15 órakor lesz a kislángi temetőben.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett apósom, nagypapánk, dédikénk ID. MAGYAR LÁSZLÓ életének 88. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. 09. 17-én, pénteken 15 órakor kísérjük az úrhidai temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
f1 / 1 órája
Mick Schumacher marad a Haas kötelékében
adományokból / 1 órája
Összefogással újult meg a mányi templom egy traktusa
Zsohár Melinda
Őz, róka, fácán, gímszarvas / 1 órája
Bemutatták a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Nimród nevű új étkészletét
Szemnek ingere / 2 órája
Íme, a 7 millió 700 ezer forintba kerülő iPhone (videó)
komoly beavatkozás / 2 órája
Kés alá feküdt a luxusfeleség: megműtötték Polgár Tündét
szakmai tanácskozás / 2 órája
Jogászgyűlés: a jog arra való, hogy az értéket védje