Belföld

2014.02.17. 12:20

Mérlegen a honvédelem

Hagyománya a honvédségnek, hogy az év elején vezetői értekezleten értékelik a mögöttünk hagyott időt, és kijelölik a fontosabb feladatokat.

Tihanyi Tamás

– Ismét mozgalmas évet tudhatunk magunk mögött. Mozgalmasat, de nem zaklatottat, nehezet, de sikereset. Vállalásaink reálisak és végrehajthatóak voltak, összhangban álltak Magyarország teherbíró-képességével – jelentette ki az Összhaderőnemi Parancsnokságon Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

– Amit vállaltunk, végigvittük. Olyan stabil alapokat hoztunk létre a honvédelemben, amelyre bátran építhetünk az elkövetkező időszakban – mondta Vargha Tamás.

A politikus szerint a múlt évben magas színvonalon tettek eleget nemzetközi és nemzeti kötelezettségeiknek. Úgy értékelt, megőrizték, és tovább erősítették azt a bizalmat és támogatást, amit a társadalomban és szövetségeseink körében kivívtak.

Változtattak ugyan békemissziós feladataikon, hiszen „hazahozták” a Tartományi Újjáépítési Csoportot, de jelenleg is közel 700 magyar teljesít szolgálatot Afganisztánban, Cipruson, Nyugat-Szaharában, Kongóban, Pristinában, a Sínai-félszigeten.

– Afganisztáni küldetésünk ugyan befejeződik az év végére, de máris koncentrálnunk kell a következő esztendő kihívására: a V4 harccsoport létrehozására – folytatta Vargha, aki arra is emlékeztetett, akadt tennivalójuk itthon is bőven, hiszen nagy kihívást jelentett a márciusi „hóhelyzet”, majd szembenéztünk a Duna áradásával. (A V4 közös uniós harccsoportja a visegrádi országoknak, Cseh-, Lengyel- és Magyarországnak, valamint Szlovákiának – a szerk.)

Az államtitkár leszögezte, a végrehajtott feladatok, az elért célok eredménye tükröződik a társadalom véleményében. A honvédség társadalmi támogatottsága jelentős. Erősödött a párbeszéd a társadalom különböző csoportjaival és intézményeivel. A sikeres laktanyai nyílt napok, az iskolai programok, a Helyőrségi Tavaszi Szemle, a Kecskeméten megrendezett Nemzetközi Repülőnapok, Székesfehérváron a Szent István Emlékév keretében megvalósult Altisztavatás, a Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztivál, az augusztus 20-ai ünnepségek, a Szárazföldi Haderőnem Napja és a Honvédfesztivál Pákozdon: mind hozzájárultak a honvédség népszerűsítéséhez. Megkezdte működését a Honvédelmi Kötelék, amely a fiatalok megnyerésére fókuszál.

– Minden egyes, általunk a honvédelemre fordított adóforint mögött valós munka és eredmény áll. Gondoljunk vissza a sikeresen újratárgyalt Gripen-szerződésre. Nem csak a tárca költségvetésének sikerült komoly összegeket megtakarítani, hanem a legmodernebb fegyverrendszerünket is jelentős mértékben megerősítettük. Pilótáink pedig ki tudják repülni a szerződésben rögzített időt. Sőt! Képességünkkel részt tudunk venni a szlovéniai légtér biztosításában. A problémák ellenére sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Tudom, mindez az állomány fokozott leterheltsége mellett valósulhatott meg, akik a nehézségek ellenére becsülettel helytálltak – zárta szavait a politikus.

 

Juttatás altiszteknek, legénységnek

Amíg az életpályamodell nem lép életbe, addig az altiszti és a legénységi állomány havi 10 ezer forint kiegészítő juttatásban részesül. Ez körülbelül 12 ezer 600 főt érint. E törvénybe foglalt juttatás visszamenőlegesen januártól jár, amit az altiszti és legénységi állomány első alkalommal márciusban kap kézhez. E juttatás a decemberi átlagilletményekhez viszonyítva a legénységi állománynál átlag 7,2, az altiszti állománynál 5,8 százalékos.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget